Amit, ahogy

PL-asztik


Leventék Ligája

A honvédelmi nevelés stratégiai közfeladat-rendszerének felülvizsgálata és neonacionalista átalakítása

2018. június 05. - Peszt Lajos

img_5902.JPG

A Simicskó által említett Bátrak Ligája és a Honvédelmi Sportszövetség gyakorlatilag a legtöbb kritériumában megfelel a Horthy-korszakban népszerű, de végül csúfos véget ért Levente-mozgalomnak. Sajnos teljesen nyíltan, és a legcsekélyebb bizonytalanság nélkül mondja el, hogy a ligában aktívan résztvevők, és a honvédelmi sportszövetségben kiemelt stratégiai közfeladatban nevelt fiatalok milyen várható állami feladatokban (!) vesznek majd részt. Sajnos senki sem mondta el a volt Honvédelmi Miniszternek, vagy, ha igen, akkor az nem ragadt meg igazán, hogy a neveléssel még nem lesznek alkalmasak a fiataljaink az árvíz-, és/vagy katasztrófavédelemben, pláne nem a hon védelmében való részvételre! Igaz, ez nem is az ő feladatuk volna egyébként....

Tovább

Őrület

Ha nem kiabálsz, akkor még nem fáj eléggé ...Trianon!

2018. június 04. - Peszt Lajos

img_5901.JPG

Van abban valami nagyon is fenyegető, amikor a hatalom egyik embere (Raffay) ilyen őrületet vizionál egy hivatalos nyilatkozatban! (link alul) A trianoni kártyát már oly sokan, és sokszor kijátszották alacsonyabb intellektuális szinteken, és kisebb hangzavarral járó eseményeken, hogy a magyar keményen dolgozó azonnal tudja, hogy mire kell gondolnia! És ha már a kormány embere is ezt sugallja, akkor lehet arról nyíltan, a kiskocsmában hatszor-négy-deci kétszer után merengeni, majd a székely himnusz vonyításával felébreszteni a fél várost, de a viccet félretéve....ez már komoly!
Ha kerényiimrésen epés akarnék lenni, akkor azt mondanám: Most már azt szeretném, ha intellektuálisan fejlődne a magyar birkatársadalom egy kicsit! Hogy a kicsi is elég volna-e, abban nem vagyok biztos!

Tovább

Dupla élvezet

A diktatúra szabad propagandája

2018. május 30. - Peszt Lajos

img_5891.JPG

Lehet a demokratikus alapjogoknak a fideszes kormány törvényeivel való sunyi megsértését magyarázni pro és kontra, de mindenkinek világos, hogy ezzel a legutóbb a Parlamentnek benyújtott törvénytervezettel pontosan a gyülekezés szabadságát akadályozza meg az orbáni álcázott neonáci diktatúra! Nem megnehezíti, hanem ellehetetleníti, és nem a társadalom magánéletének szabadságát, hanem a politikusok kényelmét szolgálja. Ez az egyik elvtelen kompromisszum, amelyhez hasonlók sokaságának elfogadása útján jutott el hazánk ide, az illiberális, régi vágású kereszténydemokráciának mondott, de valójában rejtett elnöki parancsuralmi rendszerben való, egyszemélyi uralkodás szintjére. A ilyen kompromisszumokra hajlandó, rugalmas elmék számára még nyomokban demokráciának látszik, de a valódi demokrácia realitásában élők számára ez már neonáci alapokon épülő diktatúra.

Tovább

Polkorrekt műkedvelés

Csak az ökör következetes....

2018. május 29. - Peszt Lajos

img_5890.JPG

A bejegyzés okát egy, a Policy Solutions által végzett közvélemény kutatás adja, amelyben - szerintem - olyan megállapításokat tesznek a tanulmány adataira hivatkozva, ami ismerve a hazai politikai irányzat-felhozatalt, hihetetlennek tűnik. Olyan, mintha európai és globális politikai irányzatok jellemvonásai szerint elemezte volna valaki a sajátosan torz magyar politikai pártirányzatokat. Hétköznapi példával szemléltetve, ez olyan, mintha a magyar alanyon is ugyanazokat az egészséges alanyra jellemző tulajdonságokat várták volna el, pedig tudják közben ez nem egyezik meg a mintával, mert eltorzul. A betegen keresik az egészségesekre jellemző tulajdonságokat! Éppen ezért igen érdekes a téma, és a felmérés eredménye is figyelemreméltó. Már amennyire egy torz helyzetnek a nem rászabott módszerekkel való vizsgálata megüti a mércét!

Tovább

Reloaded

A Nagy Nemzeti Szabadságterv illúziója újratöltve....

2018. május 27. - Peszt Lajos

img_5866.JPG

Megint nem tudtam nem észrevenni a lapok beszámolóit a Viktor igazán régivágású keresztény ifjakat lelkesítő, szép és új jövőt vetítő beszédéről. Most a Cserkészek egyik összejövetelén mondott nagyobbat, mint amekkorák a szavai voltak. Emlékeztetek, hogy az eddigi nagy beszédjei - a 2006-os nagy pálfordulása utántól, amikor a Liberális oldalról átállt a nemzeti konzervatív túloldalra, majd ennek következtében mind a politikája, mind pedig a személyisége skizofrénné vált - mind ugyanezt a sajátosságot követték, mint egyfajta módszert a vízióinak a közzétételére. A szavai nem mutatták meg, hogy milyen nagyívű tervei vannak, hanem csak leírtak egy egyszerű, mondhatnám profán nemzeti szükséget. Sorban egymás után....minden választási győzelemmel. Azonban amiről eddig előre beszélt, azt mindig túlszárnyalták a megvalósítási tervei! A szavai mögé rejtette a valódi mondanivalót, és helyezte át a felelősséget önmagáról a hallgatóságára, cinkossá téve mindenkit, de főleg a követőit! Mondván, hogy ő előre megmondta....hogy folytatja. Most is - a legújabb lázálmával kapcsolatban is - ugyanezzel kell számolni, és hasonlóan nagy eltérésre kell készülni a beszéd és a majdani valóság között. Az előjeleket az áprilisi választási győzelem óta láthatjuk....már, ha akarjuk!

Tovább

Ezt kell tenni

Új mesét, sőt mesekönyvet kell írni!

2018. május 21. - Peszt Lajos

img_5846.PNG

Orbán, és a FIDESZ jelenlegi sikerét nem a pártjának zseniális ideológiája hozta meg végül (pláne, hogy az alapítása óta eltelt néhány évtized alatti számtalan módosításon, sőt meglepően szélsőséges fordulaton is átesett), de nem is a nemzeti történelmi örökséggel való azonosulás, hanem egy sokkal gyakorlatiasabb politikai stratégia, mégpedig annak felismerése, hogy az addig erősen fragmentált, kb 7-9 pártból álló jobboldalt egyesítse, összegyűjtse, tömörítse, koncentrálja, kumulálja....egy szervezetbe (uszkve: pártba), de főleg, hogy azok szimpatizánsait, a szavazóit megszerezze! Mellesleg a baloldal (sőt a jobboldal kihagyott, vagy önként kimaradó maradéka is) tudatlanul kiröhögve az erőlködést, és a zajos pálfordulásokat látva, nyugodtan hátradőlt, és jókedvű tudatlanságában asszisztált ehhez, de most lépjünk ezen túl....nézzünk előre.

Tovább

Agymosottak

Agyat mosnak. Mindenkiét. Egymásét!

2018. május 19. - Peszt Lajos

img_5849.JPG

Itt mindenki fideszbérenc. Meg agymosott. Az is! Aki nem, az főleg!
A demokratikus szabad baloldali sajtó meg boszorkányt üldöz. Szó szerint. Mert azt könnyű. Ez kell! Csak a boszorkányt, de az igazságot nem. Mintha a habonyi módszereket másolnák, mint a riposzt, a lokál vagy a háromnyolcas portálok! A háromnégyes, az index, a huszonnégyhu, a barrikád és a alfahírponthu is...Szóval ők is fideszbérencek! De ne tévedjen senki sem: az olvasók is agymosott fideszbérencekké váltak e cikk (és persze a többi) olvasása közben! Ha nem vették észre akkor is, sőt minél inkább nem, annál inkább igen! Mert így működik. Csak így működik igazán! A valóság nem számít. Sem a pártoknak, sem a sajtónak, sem mindenki másnak. Csak a gyártott pletykákon lehet jókat vitázni-veszekedni, és a vitákkal médiamegjelenést generálni....manpulálni. A mondanivaló megint nem számít! Sőt, minél fontosabb, annál kevésbé! Mert csak a lényegtelen, piszlicsáré fontosságú kitalált ügyek képesek lemenni az emberek ingerküszöbének szintjére. És az alá. A bányászhernyó ürgyűrűjének tengerszint alatti intelligencia-magassága alá. A manipulált agynak, rászabott ingerekre van szüksége. Ami nincs rászabva, az nem indítja be. Magyar agyba magyar álhírt!

Tovább

Nagy Magyar Politikai Valóság...

Minden szó igaz....

2017. október 05. - Peszt Lajos

img_5549.JPG

A megosztott hír már tegnapi, de nekem ma jutottak eszembe ezek a mondatok: (A hír: https://444.hu/2017/10/04/szel-bernadett-latszik-a-legnepszerubb-ellenzeki-jeloltnek)


1.: A saját megrendelésére készült kimutatás szerint lett ő legnépszerűbb, bár a pártja a parlamenti küszöböt sem éri el.
2.: A PM megrendelésére készült anyagban a Geri lett ugyanez, akinek a pártja az 1 százalékot ostromolja.
3.: Az emberek 60-70 százaléka kormányváltást akar, de mégis a jelenlegi kormányfő, Orbán Viktor a legnépszerűbb.
4.: A Jobbik közvéleménykutatás nélkül is tudja, hogy Vona a legnépszerűbb, mert a Jobbik a második.
5.: Az MSZP a második (vagy harmadik) legnagyobb párt, a második legnagyobb szavazóbázissal, mégis az ő jelöltje bukik meg.
6.: A helyközi választásokon jobbára a függetlenként induló, pártpolitikusok győztek, mégsincs az elsők között sem a köztársasági elnök, aki elvileg független pártpolitikus.
7.: Az elmúlt években a Jobbik segítette ki a FIDESZ-t és akadályozta meg a bukását a parlamentben, mégis a FIDESZ markáns ellenzékeként növeli a népszerűségét.
8.: A választási rendszerünk megfelel az európai arányossági normáknak, mégis a FIDESZ 24-szeres mandátumhoz jut 8- szoros szavazattal.
9.: Országunk ezeréves keresztény-konzervatív tanításokon nőtt fel, de terrorveszélyre hivatkozva, mégsem fogadja be a gazdasági bevándorlókat, és háborús menekülteket, csupán az államkötvényt vásárló tehetős gazdasági bevándorlókat, még akkor is, ha bizonyítottan bűnözők és terrogyanús személyek.
10.: Az elmúlt évtizedekben a Soros és Simicska segítségével nőtte ki magát a FIDESZ teljes vezetősége, mégis sorosoznak és simicskáznak.
11.: Az emúlt évtizedekben az EU pénze akadályozta meg az államcsődöt, ráadásul évek óta a legmagasabb támogatást kapjuk, mégis Brüsszelt akarjuk megállítani.
12.: A világon mindenhol a zöld, vagy legalább a kék megújuló energiaforrásokkal terveznek, merthogy az lesz olcsóbb, és kevésbé kockázatos, nálunk mégis a megújulókra van kivetve extra adó, és atomerőműre veszünk fel hosszútávú allami hitelt Oroszországtól...miközben az EU-tól rövidebb és olcsóbb is volna.
13.: Nálunk a föld azé, aki megműveli, mégis a termelő gazdák kényszerülnek földet bérelni.
14.: Amennyit a FIDESZ politikusai, és oligarchái lopnak, annyit még soha senki....mégsem akarja őket megállítani senki sem.
15.: A Köztársasági Elnökünk szerint azért jó a választási rendszerünk, mert biztosítja a kormányzást.
16.: Annyira jó a választási rendszer, hogy a 8 millió szavazóból a FIDESZ a rá szavazó 2 milliós (egynegyednyi) kisebbségi vokssal 2/3-os többséget tudott szerezni.
17.: Hazánkban mindenki harcol a korrupció és a kontraszelekció ellen, illetve az egyenlőségért és a biztonságért...kivéve a kormány.
18.: Hazánkban mindenkinek nagyon fontos az igazság, mégis azokat üldözik-korlátozzák-megbélyegzik, akik segítenének az valóságot megismerni.
19.: Minden ellenzéki párban vannak fidesz-es kémek, csak a FIDESZ-ben nnincsenek volt kommunista besúgó ügynökök.


Nem folytatom, pedig tudnám...a valóság leírása nem könnyű. A magyar szinte lehetetlen.

EZ EGY EGÉSZSÉGES TÁRSADALOM, SZILÁRD ERKÖLCSÖKKEL, MASSZÍV KULTÚRÁVAL....és főleg BÖLCS, REALITÁSOKRA ÉRZÉKENY VÁLASZTÓKKAL.
Aha....

Kamu Klíma-Duma

Az Elnöki dörgedelmekről....

2015. november 07. - Peszt Lajos

image_1.jpeg

Nem szeretem az ilyen megnyilvánulásait, még akkor sem, ha tudom, hogy rajta kívül senki sem szólalt fel már évtizedek óta erélyesebben ebben a témában Magyarországon! Nem azért, mert nincs a szavaira szükség, hanem azért mert egyáltalán nem autentikus az, hogy éppen ő - mögötte az újkori magyar történelem legkevésbé környezetbarát politikai csoportosulásával - szól ilyeneket. A hangoskodásának időzítését is koncepciózusnak tartom...Ő, akinek sem személye, sem az őt az elnöki székbe juttató politikai párt sem képvisel a klímavédelem és a környezet-, és természetvédelem területén egy minimális gyakorlatot, vagy valami tapasztalatot, ami erre a kinyilatkozási kampányra predesztinálná. A hivatala igen, de nem ártana, ha autentikus személyiség is járulna a missziójához, és nem csak a kampánymódszerek! A kampányának sokkal inkább a közelgő párizsi klímakonferencia egyre közeledő megrendezése, és az azon való szereplés, vagy talán a nemzetközi politikai karrierlehetőség előkészítése látszik priornak a klímavédelemmel szemben. És ez árnyalja az Elnökünk hetek, hónapok óta építgetett környezetvédő profilját...

Tovább