Amit, ahogy

PL-asztik


Billog

A fair play az értéked igazi mértéke!

2015. május 13. - Peszt Lajos

image_5.jpg

Csak egyetlen dologban lehet egyetérteni Borkai Zsoltnak a Kossuth Rádióban adott nyilatkozatában: hogy "hideg fejjel kell  dönteni" a drogteszten megbukott kajakosok ügyében! Amit a megbélyegzésről mondott, arról már mást gondolok. Mégpedig azt, hogy nem mi tettük rájuk a billogot, hanem ők maguk vették azt magukra. Akkor, amikor visszaéltek a bizalommal és betéptek! Kokaint fogyasztottak pedig nagyon is jól tudták, hogy nulla a tolerancia, és hogy éppen olimpiai felkészülésre igyekszik őket a szövetség kiválogatni, majd felkészíteni! Tehát Zsolt ne mutogasson a közvéleményre, hanem arra koncentráljon amiről beszél: döntsön a szövetség hideg, tiszta fejjel. Ne az alapján, hogy ők ismert - és sikeres - sportolói az egyik legsikeresebb magyar sportágnak, hanem azért, mert az ország törvényei szerint a kábítószer fogyasztása mindenkinek tilos! Mert ez a törvény, és az alól senki, megismételem senki sem kaphat felmentést!

Tovább

Újra bevonulást? Soha!

2015. április 20. - Peszt Lajos

sorallomany-bevonulas.jpg

Évek óta, de egyre sűrűbben találkozom a sorkatonai szolgálat visszaállításáért megnyilvánuló emberek véleményével, viszont az indoklásaikban egyre kevesebb a tényszerűség, legtöbbször csak romantikus kívánságot tudnak megfogalmazni, de ennek ellenére egyre nehezebb meggyőzni őket a véleményük butaságáról.... Miért van ez, és mi az oka annak, hogy a sorkatonai szolgálat (és annak minden vonatkozása) visszaállítása mellett érvelők gondolkodás nélkül akarnak valamit visszaállítani de még a legalapvetőbb tárgyi tudásnak sincsenek birtokában! Ennyire nagy divat volna szándékosan butának tettetni magunkat, és csak az elismerésekért cserébe bevállalni az ilyen nem túl cizellált véleményeket?

Szeretünk csoportosan hülyének látszódni?

Tovább

Becsületről, lelkiismeretről...

2014. február 05. - Peszt Lajos

becsulet.jpg

Hát nem szokatlan, furcsa, idegen az hogy Magyarországon ha a becsület szóba kerül bárhol, akkor csak a nacionalista felhangokkal, vagy a szélsőjobboldali árnyék alatt? Ha rákeresünk a Google-val, akkor is csak elvétve találunk még meg nem fertőzött oldalt, képet, írást? Mintha a hétköznapokban, az előbbi fertőzéstől mentesen már nem is léteznének a címet adó értékek. Nem jól van ez így... természetesen mondhatjuk, hogy a hétköznapi embereknek ezek az értékek nem különlegesek, nem beszédtémák, de léteznek. Mondhatjuk, hogy az igazi valójában csak a nacionalizmus árnyékában létezik tiszta formájában. Mondhatjuk, áltathatjuk magunkat ezzel, de becsapjuk magunkat. No ezért nem teszek ebbe a bejegyzésbe egyetlen képet sem, mert olyat nem akarok, ilyet pedig nem találok...

Tovább

Becsület

2013. március 06. - Peszt Lajos

kard.jpg

A becsület olyan általános emberi tulajdonságok összessége, amit minden emberben elismerünk. Az igazi nemes becsületesség az a jellemvonás, amit általában mástól várunk el. Bár a hétköznapokban a jogkövető magatartást tartja a nyilvánosság a becsületesség szinonimájának, ennek ellenére az írott és íratlan szabályoknak (törvényeknek és erkölcsi előírásoknak) való komplex megfelelés a leginkább közelítő - hangsúlyozottan elméleti - definíció. Árnyalja a képet, hogy a világ mely részén, és a társadalom mely szintjén és milyen társadalmi-kulturális környezetben élünk, lehet az elvárás eltérő, de ennek ellenére van olyan általános emberi becsület, amit mindenhol és mindenkire alkalmazható. Volna, de a modern kor gyakorlatában - az egyre magasabb életszínvonal, a különböző előnyök megszerzése stb. közben - kezdünk róla megfeledkezni. Sőt, ma már nem is pozitív, hanem inkább negatív jelzőként használjuk nap, mint nap. A becsületes ember, már a "megmagyarázhatatlanul hülye" tulajdonsággal egyenértékű szinonima. Különösen akkor, ha a becsületesség több (pénz-)kiadással, veszteséggel, hátránnyal jár, mert ezek mindegyike egyenként is "erkölcsi" felmentést jelent a becsületesség kötelezettsége alól. A közéletben egyre inkább egy sokszereplős társasjátékká válik ennek gyakorlata. De erről majd egy kicsit később... Most indítsd el ezt a videót és amíg olvasol, hallgasd végig! Lehet többször is.

Tovább