Amit, ahogy

PL-asztik


Polkorrekt műkedvelés

Csak az ökör következetes....

2018. május 29. - Peszt Lajos

img_5890.JPG

A bejegyzés okát egy, a Policy Solutions által végzett közvélemény kutatás adja, amelyben - szerintem - olyan megállapításokat tesznek a tanulmány adataira hivatkozva, ami ismerve a hazai politikai irányzat-felhozatalt, hihetetlennek tűnik. Olyan, mintha európai és globális politikai irányzatok jellemvonásai szerint elemezte volna valaki a sajátosan torz magyar politikai pártirányzatokat. Hétköznapi példával szemléltetve, ez olyan, mintha a magyar alanyon is ugyanazokat az egészséges alanyra jellemző tulajdonságokat várták volna el, pedig tudják közben ez nem egyezik meg a mintával, mert eltorzul. A betegen keresik az egészségesekre jellemző tulajdonságokat! Éppen ezért igen érdekes a téma, és a felmérés eredménye is figyelemreméltó. Már amennyire egy torz helyzetnek a nem rászabott módszerekkel való vizsgálata megüti a mércét!

Tovább

Agymosottak

Agyat mosnak. Mindenkiét. Egymásét!

2018. május 19. - Peszt Lajos

img_5849.JPG

Itt mindenki fideszbérenc. Meg agymosott. Az is! Aki nem, az főleg!
A demokratikus szabad baloldali sajtó meg boszorkányt üldöz. Szó szerint. Mert azt könnyű. Ez kell! Csak a boszorkányt, de az igazságot nem. Mintha a habonyi módszereket másolnák, mint a riposzt, a lokál vagy a háromnyolcas portálok! A háromnégyes, az index, a huszonnégyhu, a barrikád és a alfahírponthu is...Szóval ők is fideszbérencek! De ne tévedjen senki sem: az olvasók is agymosott fideszbérencekké váltak e cikk (és persze a többi) olvasása közben! Ha nem vették észre akkor is, sőt minél inkább nem, annál inkább igen! Mert így működik. Csak így működik igazán! A valóság nem számít. Sem a pártoknak, sem a sajtónak, sem mindenki másnak. Csak a gyártott pletykákon lehet jókat vitázni-veszekedni, és a vitákkal médiamegjelenést generálni....manpulálni. A mondanivaló megint nem számít! Sőt, minél fontosabb, annál kevésbé! Mert csak a lényegtelen, piszlicsáré fontosságú kitalált ügyek képesek lemenni az emberek ingerküszöbének szintjére. És az alá. A bányászhernyó ürgyűrűjének tengerszint alatti intelligencia-magassága alá. A manipulált agynak, rászabott ingerekre van szüksége. Ami nincs rászabva, az nem indítja be. Magyar agyba magyar álhírt!

Tovább

A Nagy Blöffkampány

"Orbán blöfföl: ezt mutatják a számok!" - nyest.hu

2015. május 10. - Peszt Lajos

20150509_135020000_ios.jpg

Hetekkel ezelőtt írtam már (itt, itt, és itt) ugyanerről a témáról, amit ezen a címen a nyest.hu gyűjtött össze nagyon szépen, és különleges nézőpontból! A legtöbb hírközlő média is harsogta ezt napokon át! Szinte már mindenki tudja, - de sohasem árt megismételni, vagy új megvilágításba helyezni - hogy ezeket a nemzetpolitikának csúfolt, "védjük meg az embereket" témakör köré felépített kormányzati nyilatkozatsorozatokat csak a szimpátiadeficit, a népszerűségvesztés, és a gazdasági-politikai hatalomvesztéstől, a megszégyenüléstől való félelem motiválja, és nem a progresszió! Legfeljebb taktikai oka vannak. Minden olyan politikai szereplőt igyekszik megosztani, és a lényegtől elterelni, aki (vagy amely) hatékonyan beleszólhatna a Magyarországi történésekbe, gátolhatná hatalomgyakorlásban, illetve rámutathatna populista, köpönyegforgató módszereire.

Tovább

Szavazz a hóhérra!

Szeretnél hóhér lenni?

2015. május 08. - Peszt Lajos

lead_588.jpg

A halálbüntetés visszaállítása nem csak arról szól, hogy legyen-e ilyen büntetési tétel a joggyakorlatban! Nem csak egy adminisztrációs kérdés. Nem csak arról szól, hogy a kivégzéstől való félelem eltántorít-e bárkit is a gyilkolástól, hanem morális kérdés! Sőt, szerintem csak morális kérdés! Népszavazással, vagy parlamenti szavazással meghozandó döntéssel csak az első lépést tudjuk le. Az azt követő bevezetési folyamatban egy sor olyan döntéseket is meg kell hoznia valakiknek, amelyekről nem szokták a nyilvánosságot megkérdezni, de a kulturált, modern és környezettudatos életet élő embereknek aki meggondolja döntéseinek következményeit tudniuk kell róluk - különösen azoknak, akik most támogatják a halálbüntetés visszaállítását! Aztán amikor már be van vezetve, akkor nap, mint nap a média hírfolyamban lesznek megtalálhatóak a kivégzések... És akkor rá kell ébredni hogy az a majdani állapot következménye a döntésünknek. Viszont az utánunk következő generációknak kell együtt élni vele! Egyértelmű! Csak eddig ezt mintha senki sem gondolta még végig, hanem valamilyen érzelmi indíttatásból rezignáltan nyilatkozik...butaságot. 

Tovább