Amit, ahogy

PL-asztik


A FIDESZ politikája és ellenszere

Varga Áron írása a hvg.hu/vélemények rovatában.

2015. június 19. - Peszt Lajos

image_22.jpg

"A Fidesz évek óta ugyanazt a formulát követi a politikában, ellenzéke pedig tehetetlen ellene. Ideje felismerni, miben áll a Fidesz politikájának népszerűsége, és kitalálni, mivel lehet felváltani az előítéletekre és gyűlöletre építő politikát. A válasz egyébként a következő: önálló témákkal, nem reagáló pártként, és mindenekelőtt nem lemondva arról, hogy az emberek gondolatai formálhatók a politika által.

Végy egy negatív kampányokban jártas külföldi tanácsadót, akinek semmiféle problémája nincs azzal, ha például házas meleg férfiként homofób kampányokat kell gyártani. Végy egy-két közvélemény-kutató céget, akik némi ellenszolgáltatásért cserébe bármely társadalmi csoporttal szembeni előítéletet szívesen megmérnek és kielemeznek, ha kell, havonta többször is. Végy néhány milliárdot közpénzből kormányzati kommunikációs kampányra, végül pedig néhány tucat politikust, akik hajlandók bármit és annak az ellenkezőjét is elmondani, élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel. Felejtsd el, hogy a politikusok dolga elméletben azoknak a választóknak a képviselete is lenne, akik történetesen nem szavaznak rájuk, és koncentrálj kizárólag a törzsbázis egyben tartására. Mindenki másnak árthatsz, súlyosan és sokszor. Így kezdődik a Finkelstein-recept, amit a Fidesz évek óta sikerrel követ, de ennél azért bonyolultabb formuláról van szó.

Tovább

Trianonozás

Kálmán C. György írása a hvg.hu/vélemény rovatában

image_18.jpg

"A trianonozás nem Trianonról szól. Kapóra jön, bármi másról legyen is szó, olyan, mint egy jól kijárt, kényelmes házi papucs: seperc alatt bele lehet bújni, sehol nem szorít, jó meleg, kényelmes.

Volt egy nagyszerű csehszlovák film, a Limonádé Joe (Limonádový Joe): a fináléban, amikor minden a lehető legjobbra fordul, van egy néhány másodperces jelenet. Valaki leszúr egy botot a földbe, és azonnal tiszta kőolaj tör föl, aztán mások is követik a példáját – és lám, csodák csodája, hőseink ölébe hull a mérhetetlen gazdagság. De szép is volna, ha országunkban bármilyen természeti kincs ilyen könnyedén hozzáférhető volna, lennének végtelen olaj-, gyémánt- vagy akár tarhonyamezőink, vizeinkből kifogyhatatlan a lazac, aranyrögökön tapod az utcagyermek a faluvégen. Mindenkit felvetne a pénz, a világ hitelezői lehetnénk, és csak ímmel-ámmal kérnénk vissza, amivel tartoznak nekünk.

Tovább

Purgatórium

A Jobbik önpusztító kálváriája...

vona_orban.jpg

Tényleg felkapcsolták nála a villanyt! És még csak nem is hagyományos villanykörtét, hanem a modern LED-es közvilágításra hasonlítót! Amit az Orbán vejének cégei építenek országszerte....na jó mostantól már nem. Ez fontos. Fontos érteni, hogy Vona Gábor nem magától lett ilyen okos, hanem közvetlenül a FIDESZ, közvetetten pedig a baloldali pártok ügyetlenkedései segítették hozzá ehhez az eredményhez. A nagy-archoz, és az észhez is...no meg a növekvő számú szimpatizánsokhoz. Nem emberbaráti cselekedetből, hanem a FIDESZ oldaláról érdekből, a baloldal felől butaságból! Ma már minden a 2018-as választásokon való ismételt FIDESZ- győzelem céljából történik. A FIDESZ-többségű parlament olyan választási rendszert alkotott (a saját képére) amelyben szinte folyamatosan választási hadjárat van, és rajta kívül más párt győzelmi esélyei a nullához tendálnak. Bár van egy kicsi elméleti esélye annak, hogy önálló párt is legyőzhesse, de a kezében lévő törvénykezési képesség birtokában ezt nem fogja engedni!

Tovább

Álca-bábok

Ki mozgatja a madzagokat odafent?!

babjatekosok.jpgVona Gábornál valaki felkapcsolta a villanyt! Vagy megtalálta Gandalf sétapálcáját... Megvilágosodott. És még a környezetére is sugározza ezt a vakító géniuszi fényt... Nyilatkozott végre egy neves külföldi lapnak! De talán közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy végre eléggé szalonképessé vált egy ilyen fontos nyilatkozatra! Megdolgozott érte. Az a sok cuki fénykép a magyar vizslákkal és a színes ruhás családokkal, a zászlóégetők, és szabadszállási náci-egyenruhás felvonuló roma-verők, a betiltott gárdisták háttérbe szorítása, elcsendesítése a Szerb határon a menekültekért való aggódás megtette a hatását. Valaki a Reutersnél úgy döntött, hogy kellene már egy erősen jobboldali pártvezéri nyilatkozat, és valami ismeretlen varázsló közbenjárására elfelejtették a Jobbik múltbéli radikalizmusát, és a sok európai szélsőjobboldali árja-vezér közül éppen Vona Gáborra esett a választás! Tulajdonképpen az a lényeg, hogy a Jobbik közelmúltbéli fokozatos és rejtett középre csúszása miatt válhatott szalonképessé a mi Vona Gáborunk...Végül is neki is alapvető joga van hozzá, abban az EU-ban, ahonnan ő (két héttel ezelőtt még) kivezette volna Magyarországot...de már másként látja, tehát szólaljon meg! 

Tovább

Roma Ünnep


rassz.jpg
Már vagy 20 éve a mai napon (április 8.-án) van Magyarországon is a Nemzetközi Roma Nap. Ahogy ilyenkor már lenni szokott, mindenki megemlékezik a romák történelméről és méltatja a népcsoport, vagy nemzetiség történelmét a viharos évszázadok sodrában...de csak ma. Ez az esemény is része az modern társadalmakat át, meg átszövő szimulációknak. Csak az egyik. Egész évben nem kell foglalkozni a romák körüli problémákkal, mert majd jól megmondhatjuk a véleményünket április 8.-án! Akkor mindenki vérmérséklete és világnézete által vezérelve megmondhatja, de az év többi napján nincs értelme. Mert nem hallgatja senki sem...Persze tudom, hogy ez a hétköznapokban nem így van, mert sokan mondják meg év közben is, de általában a negatívumokat ismételgetik, a megoldásokról az év többi napján csak elvétve esik szó! Éppen ezért a romák helyzetén javító programok is csak ezen az egy napon nyernek legitimitást a nyilvánosságban. Egy jobbkezes, könyökben laza legyintéssel kísérve.

Tovább

Ezek ugyanazok!

img_2703.jpg

 

 

Bármennyire is hosszú a Hir24-en megjelent írás, el kell olvasni, hogy értsd az Iszlám Államot. Nem elfogadni, csak érteni! A miérteket és az összefüggéseket... Minden elismerésem a Hir24-nek, hogy végre egy olyan írás is született, amely segít eligazodni a napokban fellángolt parlamenti vita tárgyáról, hogy részt kell-e Magyarországnak vállalnia a világot fenyegető gonosz (egyáltalán nem túlzás ezt állítani!) eltörlésében. 

Szerintem az IÁ (ISIS) ugyanaz a muszlim világnak, mint a neonácik (a fasiszták modern kori utódai) a demokratikus világnak. Csak ezek nem származási, vagy nemzetiségi, hanem vallási alapon szelektálnak. A cikkből világosan felismerhetőek a sajátos gondolkodás, az egoista, felsőbbrendű logika jellemvonásai...egynémely megállapítás - az újságírói fordítás ellenére, vagy éppen azért - meglepően ismerősnek tűnik!

Tovább

Csillagszemű

fiu.gif

Ez a bejegyzés a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló nacionalista érzület, a jobboldali csoportosulásokhoz, nem ritkán a szélsőségesekhez tartozás divatjáról szól. Az érdeklődő csillagszemű fiatalokhoz, akik sajnos az iskolai szorgalomhiány nyomán keletkezett gyenge történelmi ismereteik miatt kerülnek, kerülhetnek a nacionalizmus hálójába... Eredetileg a Tumblerre írtam hetekkel ezelőtt, de ott töröltem.

Egynek jó volt. Bár nem egyetlen bejegyzést írtam a Tumblerre, de mégsem éreztem, hogy kielégít. Már a regisztráció alatt tudtam, hogy csak egy kísérlet lesz. Kerestem egy alternatív blogolási lehetőséget...nem tetszik, ezért töröltem a regisztrációt, és most próbálom átmenteni az írásokat ide.

Tovább