Amit, ahogy

PL-asztik


Papírháború

Papírok, és papírsárkányok...

2015. július 27. - Peszt Lajos

image_29.jpg

Újabban az a szokásunk, hogy felesleges dolgokon szüttyögünk.... Össztársadalmilag! A toroczkai-féle papírlap borzolja a mélymagyar kedélyeket. Mert bizonyítéknak lett kikiáltva! A menekültek szervezett szállítására. Így lesz az igazságból, egy még nagyobb újraértelmezett magyar-igazság....
Mert valóban bizonyíték az kis papírfecni, de nem arra, amit Toroczkai és hívői szeretnének! Ez a papír bizonyíték a görög, bolgár, vagy FYROM-i humánumra, de semmiképpen sem a szervezett bűnözésre...ugyanis a szervezett bűnözők többségének van
- csak magyarországi társaiknak nincs - annyi esze, hogy ne hagyjanak maguk után ilyen banális, ellenük felhasználható papíralapú bizonyítékot, még akkor se, ha ezt senki nem tudja összekötni egyetlen menekültet illegálisan és törvényt sértve szállító haszonlesővel sem! És ezt Torockainak is tudnia kell.

Tovább

Krízis-mizéria

A sajátságos magyar nemzeti értelmezés jellemzői

image_26.jpg

Egy újabb szintre lépett a magyar nemzeti konzultáció. Az a konzultáció, ami kezdetben a bevándorlásról meg a terrorizmusról és a kultúra, illetve a munkahelyek féltéséről, később a menekültek áradatának növekedéséről, majd a határzár építéséről, mostanság pedig a Dublinban aláírt EU-s egyezmény egyoldalú magyar felrúgásáról szól. Szerintem jól követhető az éppen aktuális hivatalos magyar álláspont folyamatos változása, és a kommunikáció - menekülésszerű - íve. Az elkúrásokról most ne essen szó, csak arról, ami az ügy folyásából felismerhető. Ez pedig a tartalom és alakváltozás, ahogyan a magyar álláspont változott az ellenérvek és a közvélemény reakciójának hatására. A kományzati kommunikáció egyszer sem adott nyílt válaszokat az ellenvéleményekre, hanem mindvégig kitért a vita elől és egy újabb szintre, vagy síkra lépve, terelve a kommunikációt egy újabb vitát provokált. Kezdetben csak a hazai ellenzékkel tette ezt, majd a civil társadalommal, aztán a szerb politikával, végül az Európai Únió vezető szerveivel és tagállamaival folytatja. Tehát nem a megoldások irányába mutat az ügy alakulása, hanem a bonyolódás, az egyre magasabb szintek bevonása és a káosz irányába. mintha soha nem is lett volna a megoldás a cél, hanem csak a figyelem és közbeszéd befolyásolása elterelése és egyre vehemensebbé tétele....

Tovább

Seres: Akkor ez már a végső eset?

Seress László írása a hvg.hu/vélemény rovatban

image_21.jpg

"A határkerítés egy otromba, értelmetlen, kizárólag belpolitikai kommunikációs célból felhúzandó presztízsberuházás. A stadionok és a felcsúti kisvasút folytatása más eszközökkel.

„Nyakunkba húzzák a tömegekből kiszűrhetetlen terroristákat, a zöldhatáron átkelők által behurcolható afrikai betegségeket, elveszik a közlekedő emberek napi biztonságérzetét, és felkínálják az idegen gazdasági bevándorlóknak a véges számú munkalehetőségeket.”

(A CÖF közleményéből)

Rogán Antalt kevesebb reggeli tévéműsorba kéne beengedni, mert akkor nem hallhatnánk tőle a kávé mellett olyanokat, hogy a határzár kiépítése „végső esetre szóló lépés”. Végül is hol vagyunk még a végső esettől? Amikor valakik a nyakunkba húzzák?

A rettegés tárgya az, hogy ha az osztrákok tényleg határt zárnak, akkor „az idei évben már százezres nagyságrendű bevándorlóáradat Magyarországon fog rekedni”, beleértve azt a 15 ezer (valójában: max. pár száz) embert, akit az osztrákok visszaküldenek hozzánk. Igen, nagy a migrációs nyomás, de aki szerint ez valaminek a végső fázisa, az nem tudja, mit beszél.

Tovább

Határzár, vagy amit akartok...

image_20.jpg

A "bevándorló" NEM UGYANAZ, mint az "illegális határátlépő"! Olyan érzésem van, mintha a magyar közvélemény szabadon felcserélhetőnek gondolná e két fogalmat, és az azok tartalmát képező embertömeget is! A Kormány rendszeresen az előbbiekről (évi kb. 50e fő) beszél, miközben az utóbbiakra (2015-re becsült 100-150e fő) gondol! Az előbbiekkel - tudtommal - semmi probléma nincs. Az utóbbiakat kezelő hivatalok, hatóságok és szervezetek hatásfokának az uniós szabályok által meghatározott minőségi szintre való növelésével - jogilag, fizikailag és humánusan is - kezelhető volna a probléma. Nem növelné a biztonsági kockázatot és még az EU is széles körben támogatná! (Például az emelt kvótáért cserébe emelt pénzügyi, információs és más erőforrásbeli támogatást is adna) Idegenellenesség szítása nélkül is!

Ehhez semmi szükség sincs az idegenellenességgel növelt - kormányt támogató - különösen magas társadalmi akaratra, ugyanis nyugodt, "normális" körülmények között is el lehetne érni a plusz hatásfokot. Nem kellene hozzá túlzó politikai nyomás, csak egyszerű belügyi és biztonsági szakértelem, és persze az EU pénze.

Tovább