Amit, ahogy

PL-asztik


Laikuslogika

2015. március 16. - Peszt Lajos

Teljesen logikus, ha a III/III felfigyelt volna a Honvédségből éppen leszerelő, már ismert ellenzéki gondolkodású fiatalemberre, aki ráadásul a katonaideje alatt besúgóként (hivatalosan társadalmi kapcsolatként) aktívan együttműködött a katonai elhárítással!

barátaimIllusztráció (hvg.hu)

Természetesen - az előző logikát követve - nem a véletlenen múlott az őt érintő beszervezési kísérlet, hanem a katonai elhárítás adta át az információt. Mert ahogyan a bölcs magyar mondás is mondja, "Aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók!" Különösen logikusnak tűnik a kísérlet annak a fényében, hogy a célszemély még ellenzéki politikai szervezkedésben is érintett volt!

Tovább

Zárójelentés III.

plasztik_iii_evk.jpgA választás napja óta ebben a kérdéskörben került nyilvánosságra a legtöbb észrevétel, vélemény. Valószínűleg minden bírálóban az új, kapkodva összedobott, majd sokszor módosított új rendszer hiányosságai keltették a legnagyobb negatív közhullámokat. Ellenzői támadták szinte minden kis darabját, míg alkotói és támogatói - minden figyelmeztetés ellenére - úgy tettek, mintha hibátlan volna. Egy azonban teljesen biztosnak látszik. Nem előzte meg a kidolgozását társadalmi vita. Szerintem ez volt a széleskörű ellenzés alapja, és katalizátora. Az alkotóknak nem volt fontos az érintettekkel megbeszélni és kompromisszumok alapján olyan rendszert létrehozni, amelyet mindenki elfogad. Egyrészt az is igaz, hogy a parlamenti ellenzéki pártok - bár már a kezdetektől fogva lett volna rá alkalmuk, de ennek ellenére - nem éltek a részvétel lehetőségével. Másrészt a megelőző parlamenti kétharmad birtokában és az elmúlt években tapasztalt erőoldali politizálás miatt az ellenzéki pártoknak nem sok, tulajdonképpen a nullához tendáló érdekérvényesítési lehetősége lett volna arra, hogy valóban beleszóljanak az új választási rendszer kidolgozásába. Mindezekből csak azt a következtetést lehet levonni, hogy már a létrehozás ötletének megszületésekor magán hordozta a kételkedés és bizalmatlanság stigmatikus jeleit! Amiket azóta sem volt képes levetkőzni, sőt! A több választókerületben tapasztalható nagyon szoros eredmény csak elmélyíti a hibákról szóló vitákat.

Tovább

Zárójelentés II.

plasztik_ii_evk.jpgEbben a részben felállított diagnózisban számítok a legtöbb ellenvéleményre, mert talán ez a legátfogóbb problématömeg, és ez érint majd több - önérzetes és felelőtlen, vagy éppen közömbös és érdektelen - emberi gondolkodásmódot. Ezzel párhuzamosan - természetesen - elfogadom, hogy mindenkinek van ettől eltérő, saját véleménye és tapasztalata! Azt is megértem, ha ezek egymásra gyakorolt hatása mindenkiben más-más következtetésekre adnak okot, de én nem a mások véleményét, hanem a sajátomat adom itt közre. Azt is tudom, hogy mindaz, amit én tapasztaltam a választási hadjárat hónapjaiban, illetve a választás napján, az egyedi, személyes és megismételhetetlen. Más városban, faluban, és más időben biztosan más információkra tettem volna szert magam is, és igyekszem ezt ennek megfelelően a helyén kezelni. Nem tartom országosan általánosíthatónak, de elemeiben azért még lehet országosan is igaz. Hogy miért? Mert a legnagyobb részt az országos hírportálok írásaiból olvastam ki, néhol a sorok közé rejtett mondanivalót felfedezve.

Tovább

Zárójelentés I.

plasztik_i_evk.jpgEnnyire nehezen még egyszer sem született bejegyzés ebbe a blogba... valahogyan úgy érzem, hogy érdektelen és felesleges lesz mindaz amit itt leírok. Gondolkodtam is rajta majdnem kettő napon át! Szinte minden sajtóorgánumban megtalálhatóak a választás utáni okosabbnál-okosabb tapasztalat-feldolgozások, a mélyenszántó vélemények és súlyos konklúziós javaslatok. Nem szeretném ezeket folytatni, és nem is szeretném őket megismételni, de nem érzem magamat annyira kívülállónak, hogy a médiában tapasztalt mi kívülállók, mi már "előre megmondtuk" hangulatot erősítsem. Nagyon sok megállapítással még egyet is lehet érteni, de az eredmény is magáért beszél. Nekem az előző két nap azt az érzetet keltette, mint annál a kórházban a váróteremben ülő súlyos beteg esetében, aki részt vett a hosszú és gyötrelmes vizsgálatok során, és most azt hallja, hogy az orvosok a diagnózisán vitatkoznak! Olvasom a média nagymenőinek konzíliumát, hallom az ítéleteket és javaslatokat, de mintha csak a beteg test érdeke, a független anamnézis hiányozna leginkább!

Tovább

A Harcos Medve

1381222258_rossiyaukraina

 

Mennyire valós az a médiában felröppent feltételezés, hogy Oroszország várhatóan megtámadja Ukrajnát és elfoglalja Kijevet? Az alábbiakban egy szigorúan feltételezett szituációban, a realitásoktól távol eljátszunk azzal a képzelettel, hogy mekkora realitása van az orosz agressziónak. Milyen körülményei valószínűsíthetőek, és milyen következményei lehetnek az agresszor ország társadalmára. Ezekkel a következményekkel próbálom (csak az orosz szemszögből) magyarázni és bizonyítani azt, hogy Oroszország, az orosz nagy barna medve meddig tud elmenni, mennyit képes egy konfliktusból bevállalni és milyen következmények volnának valószínűek az orosz politikai elitre nézve. Meggyőződésem, hogy Vladimir Putyin és az orosz kormány józanabb annál, hogy egy konfliktusba vigye az országát, de azt is tudom, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél!

Tovább

Elveszítettek

image_11.jpgKimondták végre. Tehát belezuhant az óceánba. Higgyük el! Nincs ugyan rá semmi bizonyíték, csak az elméletek, de azok szerint lezuhant az Indiai Óceán déli részén. Evidenciák nélkül fogadjuk el, hogy 300 ember eltűnt nyomtalanul! Mint a Lost című sorozatban. Egyszerűen köddé váltak, égbe mentek, leléptek, eltűntek. Elveszítették őket. A légitársaság, Malajzia, Kína, no meg a családjaik. Mind a 239-et!

Tovább

Robotok

Robot_RhinoOroszországnak történelmi érdeke a déli határainak stratégiai birtoklása, benne fontos, (de eddig országhatáron kívüli terület volt) a Krím félsziget! A putyini Eurázsiai Unió tervében már évekkel ezelőtt fontos szerep jutott a nyugat-ukrán, és benne a krími területeknek. Aki emlékszik az előzményekre, annak nem kérdés, hogy a mostani (kijevi, majd krími) események kinek az irányítása alatt zajlottak. Nem kérdés, bár közvetlen bizonyítéka senkinek sincs rá, hogy Oroszország a saját tervét hajtatta végre Kijevben az orosz állam titkos erőivel, majd Krímben a fegyveres erőkkel amikor kirobbantotta a kijevi tüntetéseket, és mindaddig fenntartotta (fenntartatta!) a zavaros állapotot, amíg a saját érdekei szerinti következményt, eredményt el nem érte! Mi is volt ez? Hát az ukrán elnök menekülése (Oroszországba), a szélsőjobboldali ukrán csoportok radikális fellépése, a majdani háborús övezet kialakulása, és végül a legfontosabb az Ukrajnában elő nagyszámú nemzetiségek megítélésének felszínre törése. Szerintem ez volt Kijevben a végső cél. Elérni azt az állapotot, hogy az ukránok forduljanak a velük élő nemzetiségek, különösen az oroszok ellen! Tehát az orosz állam (titkos ügynökök, provokátorok stb.) alkalmazásával, mint egy kotongumit úgy használta az ukrán nacionalista érzületű csoportokat. Különösen hatékony volt a szélsőjobb használatában. Ennek a felfogásnak magyar vonatkozásai is vannak...

Tovább

Suba & Guba

image_8.jpg

Az offshore ügyek nyilvánossága nyomán kezdett érdekelni a dolog, és kezdtem jobban figyelni a korrupcióról, az offshore ügyletekről, meg a csődjelentésekről készült írásokat. Aztán egyszer csak mintha valaki bekacsolta volna lámpát a fejemben, sikerült egyfajta logika szerint összekötni több hírportál írását a tartalmuk alapján, és láttam egy nagyot! Hogyan függ össze a sokat emlegetett törvénytelen offshore és hétköznapi valóság! Hogyan lesz az aljas offshore a hétköznapok csődeljárásainak valósága! Melyek azok  jelek, amelyek a hamisságokra engednek következtetni! Nem kell hozzá mást tenni, mint olvasni a hírportálok vonatkozó híreit, és megpróbálni a híregyveleg összevegyítését. Természetesen konkrét adatok nélkül nem lesz más az eredmény, mint egyszerű fantázia, de a logika tetten érthető ez biztos! Tehát ami ezután következik, annak - az újsághírek ellenére - a valósághoz semmi köze és csak az én túlzottan élénk fantáziám szüleménye. Valós helyszínen megtörtént események alapján, a fantázia által eltorzított képzelődés. Ami nem más, mint egy rossz, lidérces álom!

Tovább

Heccpárbaj és abszolút igazság

witness01f1.jpg

Az egyszerű hírfogyasztót elárasztják a pártok között dúló kegyetlen harcról készült szaftos beszámolók. Az ember próbál ellenállni, és megelőzni az érzelmi azonosulást, független maradni, nem belevonódni a személyes ellenségeskedésbe, és minden erejével arra koncentrál, hogy megőrizze tisztánlátását és csak a lényeget próbálja meg kiolvasni a számtalan igen alacsony színvonalú tudósításból. Nem egyszerű feladat ez, mert egyrészt a hírportálok is csak az ütésváltásokat ismertetik, másrészt ez a média-populizmus éppen ezért alakult ki, mert a hírek után érdeklődő átlagembert nem a valódi hírek, hanem éppen a szaftos részletek érdeklik. Ennek az lett az eredménye, hogy a - közelmúltban még a tartalmas, a független szakértők szemével közvetítő - portálok tulajdonképpen követik a politikai nyilatkozatok negatív szellemiségét, ha lehet ezt egyáltalán szellemiségnek nevezni. Ugyanis a szellemiség önmagában pozitív jellemvonásokra utal. Ez az egész negatív irányba történő elcsúszás - szerintem - azért következett be, mert a piac átállt a népszerű hírek keresésére és a fontos, lényeges tartalmakat egyre kevésbé hajlandó fogyasztani, a politikától is csak a a vezető politikusaink között dúló személyeskedő presztízsharcot képes befogadni. Celebeket kreálnak a politikusokból, azok pedig a népszerűségük növelésére próbálják meg ezt felhasználni, és az ellenfelek népszerűségét igyekeznek csökkenteni.

Tovább

Valóban kevesebben érzik rossznak az irányt?

Alig minden negyedik válaszadó (24 százalék) véli úgy, hogy Magyarországon jelenleg jó irányba mennek a dolgok, de ezzel az elmúlt másfél év legmagasabb szintjére emelkedett a derűlátók aránya. Szintén másfél éve a Medián február közepén készült felmérésében voltak a legtöbben (30 százaléknyian) azok, akik az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékelik."
A Median.hu tette közzé kutatásának eredményeit, melynek első bekezdését (mint összefoglaló szöveget) átvettem. Több hírportál is átvette, és persze mindegyik a maga módján magyarázta is. Én már nem fogom sem ismételni, sem összefoglalni amit mások már jól megmagyaráztak, csak három apróságot szeretnék hozzátenni a magam szerény módján. Nem vagyok szakértője a közvélemény-kutatásnak, sem a statisztikának, de egyre inkább az az érzésem, hogy ezek a kimutatások csak arra hivatottak, hogy támogassák azt, akit az emberek, már egyre kevésbé... Pénzért (közpénzért) ma már mindent lehet!
1.: Furcsa, de legalábbis szokatlan időben állt elő a fenti közvélemény-kutatási eredményeivel a Medián.hu. A cikkíró egy kicsit össze is zavarodott ... igen, a túl nagy igyekezet ilyen. "Szintén másfél éve... február közepén..." Biztos lemaradtam valamiről, de másfél éve (12+6 = 18 hónap) nagy valószínűséggel nem Február volt. Legalábbis a hétköznapi logika szerint. Akkor egy kicsit korábban, vagy - az is lehet, hogy nem másfél, hanem egy évvel ezelőtt, tehát - később állt elő a Medián.hu az éves elemzésekkel. Megvallom őszintén, akkor nem voltam rá kíváncsi, de változnak az idők... Az elmúlt hetekben egyre-másra lehet találkozni a "független média" által megszellőztetett közvélemény-kutatások eredményeivel. Persze leginkább kedvező eredményekkel - legalábbis a kormányzó párt(-ok) számára. Ennek ellenére azonban egyre inkább azt tapasztalható az utcán (boltban, moziban kocsmában stb), hogy az emberek vélehttp://median.hu/galeria-popup.ivy?artid=b2ef1142-12ac-4667-addc-bacc74992c26&pos=3ménye "köszönő viszonyban sincs" a közvéleménykutatási eredményekkel. Nem akarom bírálni a kutató szakértők hozzáértését, de a fenti idézet maga is ad magyarázatot erre az ellentmondásra... csak figyelmesnek kell lenni!
2.: Ha "másfél éve...februárban" 30%,  idén februárban - most - 24% ítélte a kormány munkáját jónak, akkor az én hétköznapi logikám szerint kevesebben vannak ugyanazon a véleményen most, mint "másfél éve...februárban". Szóval nem "kevesebben érzik rossznak az irányt", hanem ellenkezőleg: 6%-al kevesebben érzik jónak az irányt. Nem "az elmúlt másfél év legmagasabb szintjére emelkedett a derűlátók aránya", hanem ellenkezőleg 6 egész százalékkal csökkent! Igazam van? Ugye milyen szép is ami nyelvünk? A portál azt az érzetet kelti a figyelmetlen olvasóban, hogy "nem kell az egész cikket elolvasni, mert mi összefoglaljuk neked kedves olvasó". Az meg szegény, - a balga - elhiszi ezt és megnyugszik. "Minden rendben van itt kérem! Jövőre is ezekre szavazok, mert az a minden negyedik ember nem tévedhet!" Tehát minden OK. Miközben nem is, csak "rábeszélték a hóemberre a télikabátot". Az már csak hab a tortán, hogy a szöveghez illő egyik-másik grafikon nem ugyanazokat a számokat tartalmazza... Erre szoktuk diplomatikusan azt mondani, hogy "kis" különbség.
3.: Lehet, hogy csak nekem tűnt fel, mert nem tudom milyen hatalmas munka is van az ilyen közvélemény-kutatásban, mekkora adatbázisokat kell "beszédre bírni"... szóval csak én vettem észre, hogy az elmúlt években minden alkalommal a Köztársasági Elnök volt az első? Úgy emlékszem eddig szinte mindegyik magasan vezette a népszerűségi listákat. A mindenkori Miniszterelnök csak Ő utána következett (következhetett). Elgondolkodtató, hogy vajon a kutatási eredmények "csúsztatnak", vagy a válaszadók olyan bölcsek, hogy mindenáron a legnagyobb tisztelettel az első helyen "tartják" az Elnök Urat. Remélem a második állításom az igaz. Szerintem szerencsésebb volna, és közvélemény-kutatás szakmaiságát is elősegítené, ha a jövőben, az Elnök nem szerepelne abban.
Ennek ellenére a jelenben, a kérdőjel marad.
Összefoglalva: Lehet, hogy egyeseknek "szőrözésnek" tűnik amit leírtam, de azt remélem tanulságos volt. Ez alkalommal sem lettünk  - mi akik elolvastuk az első betűtől az utolsó számig a medián.hu tanulmányát - a közölt adatokkal okosabbak, csak annyit tudtunk meg, hogy láthatólag jól becsaptak, de minimum összezavartak minden figyelmetlen olvasót.
Hát kérem erre való ma a média. Összezavar. Nem az igazságot, hanem annak csak egy szeletét - azt is csak egy sajátságos megvilágításban - mutatja meg. Ennek ellenére sokat kell olvasni, lehetőleg minden politikai és polgári stb médiát. Önálló véleményt kell kialakítani mert másként csak a bizonytalanság marad!
Miért? Mert a birkákat könnyebb tereltetni a kutyákkal, mint a tigriseket!