Amit, ahogy

PL-asztik


Gál J. Zoltán: Kettészelve

Gál J. Zoltán írása a Vasárnapi Hírek, Szerintem rovatában

2015. június 21. - Peszt Lajos

image_24.jpg

"A hatásmechanizmus csütörtökön lépett működésbe a 6-os villamoson. Hárman voltak, öltözékük nem rítt ki a rosszkedvű reggeli tömegből, mégis látszott, hogy idegenek. Jó magyar ember tudniillik már messziről kiszúrja az utasnak álcázott ellenőrt, ilyenkor oldalt pillant, vagy az eget nézi, esetleg okostelefonjába temetkezik – és megvárja inkább a következőt. Ők fölszálltak gyanútlanul.
Mintha direkt velük kezdte volna. Nem értették, mit akar tőlük az ellenőr, még akkor sem, amikor hangosabban ismételte el. Magyarul persze, hogy máshogy? Az utazók többsége ezért figyelt fel csak rájuk, a szótagolt kiabálás miatt. Gyűrött papírt húztak elő, az ellenőr flegmán nézegette, menekültigazolvány, mondta, mikor visszaadta, a fintor a szája szélén megvetést tükrözött, díjmentesek, közölte szakszerűen, már az utasok felé fordulva. A decens középkorú úr ekkor böffentette oda ültében: takarodjatok innen, büdös négerek! Pedig – ha már humánmorfológia – inkább az iráni típushoz tartoztak, akárcsak a honfoglaló magyarok nagy része, mellesleg. Még ketten vagy hárman csatlakoztak a középkorú férfihoz, hasonló hangütéssel, egy idősebb asszony mintha az „ingyenélő” szót kereste volna, de nem találta, ezért csak káromkodott. A többiek oldalra pillantottak vagy fölfelé, esetleg okostelefonjukba temetkeztek.

Tovább

A tét a lét!

Kell-e vitatkozni a Feltétel Nélküli Alapjövedelemről?

purse-388998_1280.jpg

Egyáltalán nem véletlen, hogy a társadalmi alapjövedelem projektet egy - az eredeti létrehozójához, annak küldetéséhez hasonló - baloldali, szociálisan érzékeny és fiatal politikusok által alkotott párt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) karolta fel. Megint! Azért megint, mert 2014. januárjában a LÉT Munkacsoport egyszer már bemutatta a Feltétel Nélküli Alapjövedelem ötletét az országnak. Most viszont politikai párt (a PM) támogatásával újra van melegítve. A 2014-es reklámozás előtt is voltak kísérletek, civil szerveződések és társaságok, akik a nemzetközi mozgalmak sodrában akartak sikereket elérni, de mindeddig ezek sem voltak túl sikeresek....sem Magyarországon, sem Európában. Tulajdonképpen lassan elcsitultak az összes eddigi próbálkozások - egyébként is gyenge - hullámai. Fontos érteni a teljes folyamatot, ahogyan az alapjövedelem ötlete újra, meg újra megveti a lábát, és egyre hatékonyabban tör a felszín felé.

Tovább

Írni, vagy gépelni, vagy..

writer-605764_1280.jpg

Ez a - címben is megjelenített - dilemma előbb-utóbb mindenképpen előtérbe került volna! A modern kommunikációval és felgyorsult életritmussal talán természetesnek is tekinthető az a igény, hogy a lassú kézírást váltsa fel valami olyan praktikus szövegalkotási és információrögzítési módszer, ami igazodik a gyors ritmushoz. Szerintem sokkal inkább az a kérdés, hogy vajon a butaság, a szűklátókörűség vagy csak a megszokás lehetett-e az oka annak, hogy ilyen sokáig képes volt magát tartani a kézírásoktatás. Lehetett ennek pedagógiai és praktikussági oka is ugyanúgy, ahogyan a butaság is. De sokkal inkább valószínű, hogy az összes ellenérv hatott együttesen. Még sokkal többen vannak, akik inkább kézzel írnak, mint akik gépelnek, így talán sokaknak eszébe sem jutott váltani. A döntéshozóknak pedig egyszerűen könnyebb volt maradni a megszokottnál, ugyanis ha többen írnak kézzel, illetve kevesebben tudnak gépelni, akkor valószínűleg többen elleneznék váltást! A kézíráshoz ragaszkodást talán indokolja, hogy a gépírásoktatásra való átállásnak sem technikai feltétele, sem oktatáspedagógiai indoka nem volt, és egyszerűen nem is illett volna a mostani oktatási folyamatba.

Tovább

Távoli győzelem

image301.jpg

Szerintem sokkal távolabbi, mint ahogy most látszik! Legalábbis a demokratikus baloldal számára szerintem az. Úgy látom ma még a baloldal pártjai közül mindenki - legalábbis külsőleg - a győzelemről kommunikál, de csak azért, hogy maximalizálják a szavazataikat. Az ellenzéki oldal célja már nem a győzelem, hanem a fidesz újabb 2/3-ának megakadályozása! Ennek érdekében - és a közvélemény kutatási számok ismeretében - a következő hónapokban, szépen lassan bevesznek majd az újra megnyitott egyezségbe bárkit (természetesen a jobboldaliakat kivéve) aki az 50%-hoz minél közelebbi eredményhez segíti a demokratikus baloldalt.

Tovább