Amit, ahogy

PL-asztik


Régivágású kereszténydemokrácia

Épül-szépül a fiatal illiberális demokratáink által, sunnyogva....

2018. május 18. - Peszt Lajos

img_5843.JPG

Napok óta követtem - legalábbis igyekeztem követni - a kormányalakítás folyamatát, de sajnos nem nagyon volt látható, hogy a magyar média partner volna a valóság közvetítésében! Igaz, a bajusz tesz is róla, hogy ne tudjon az lenni, ezért szinte mindenhol csak a lényegtelen részleteket adják, míg a valóban fontos momentumokat - bután, vagy szándékosan a habonyi elveket alkalmazva - elhallgatják. Számomra most Harangozó Tamás szocialista képviselő, és a jobbik parlamenti frakcióvezető tegnapi, utólagosan elmondott nyilatkozataiból tűnt csak ki. Hogy vakok vagyunk......mindannyian, és valójában fogalmunk sincs, hogy mi történik a médiaálhírek képezte színfalak mögött! Csak a mozaikokból rakhatunk össze valamiféle történést, ha éppen elkapunk valami tényfonalat a szerencsénknek köszönhetően, de nagyon kell figyelni, mert a soha véget nem érő kampányban mindenki a saját mantráit ismételgeti, miközben a valóban fontos esemény, történés, összefüggés a háttérbe szorul!

Tovább

Újra bevonulást? Soha!

2015. április 20. - Peszt Lajos

sorallomany-bevonulas.jpg

Évek óta, de egyre sűrűbben találkozom a sorkatonai szolgálat visszaállításáért megnyilvánuló emberek véleményével, viszont az indoklásaikban egyre kevesebb a tényszerűség, legtöbbször csak romantikus kívánságot tudnak megfogalmazni, de ennek ellenére egyre nehezebb meggyőzni őket a véleményük butaságáról.... Miért van ez, és mi az oka annak, hogy a sorkatonai szolgálat (és annak minden vonatkozása) visszaállítása mellett érvelők gondolkodás nélkül akarnak valamit visszaállítani de még a legalapvetőbb tárgyi tudásnak sincsenek birtokában! Ennyire nagy divat volna szándékosan butának tettetni magunkat, és csak az elismerésekért cserébe bevállalni az ilyen nem túl cizellált véleményeket?

Szeretünk csoportosan hülyének látszódni?

Tovább

Passzív tájékoztatás

...alul képzett szakértők a köz a szolgálatában.

2015. április 06. - Peszt Lajos

kozel_kelet_vallasok_online_1.jpgAmikor legelőször hallottam, hogy katonákat küldünk Irakba, feltűnt, hogy mennyire egyszerű, szimpla ügynek kommunikálja ezt a kormány. Nekem - első hallásra legalábbis- ez jött át. Aztán persze jöttek a látható automatizmusok, és ...semmi sem változott. Természetes, hogy automatikusan működik a dolog, mert már nem az első lesz, tehát van (lenni kell) mögötte tapasztalatnak. De ettől még egyik katonai missziót sem szabad "sima ügyként " kezelni! Pláne a veszélyeset nem! Ezért nem értettem a semmitmondó nyilatkozatokat, mármint azt, hogy miért ennyire lapos a realizálódó tervről a politikai kommunikáció! És miért nincs szakmai, amikor - szerintem - oly sok szakterület érintett? 2015-ben itt tartunk? Ennyire nem érdekli a fogyasztót, (az embereket,) hogy mi lesz 150 magyar katonával egy háborús övezetben, és ezért ilyen lanyha a téma felvezetése! Lehet a közvélemény érdeklődésének hiányával magyarázni a lanyha, konkrétumok nélküli kommunikációt egy sok kihívással terhelt, és felettébb kockázatos feladatról? A tájékoztatás oldaláról logikus-e a nyilatkozó politikusok néha gyöpös, szűk látókörű, egysíkú látásmódja, kétdimenziós indoklásokkal, csip-csup politikai mantrák használatával, és szembe állítható-e mindez egy világméretű biztonsági kihívásokkal, többdimenziós műveleti térrel, azonos időben több síkon zajló eseményekkel, fejlett országokban is elismert kommunikációs hibákkal, és ezidáig nem látott ellenséges multikulturális és interkulturális körülményekkel, divatos ideológiák által befolyásolt és terhelt műveleti területen folytatott katonai misszióban való részvétellel? Tényleg csak ennyi információt, tájékoztatást kell adni a közvéleménynek, mint amit erről most kapunk?! Szerintem nem. Ma már ezt én kevésnek tartom. Az érdeklődést is, illetve a tájékoztatást is.

Tovább

Szak, és értelem

2015. március 22. - Peszt Lajos

(hir24.hu)

 

Fellángol ismét a vita a Magyar Honvédség képességeiről... Három aktuálpolitikai és hétköznapi téma a katalizátora ennek a vitának. Az első, a közel-keleti térségben aktivizálódott Iszlám Állam (ISIS=IÁ) tevékenysége kapcsán a Parlamentben eszkalálódott, és - a pártok eltérő álláspontjához való egyéni hasonulások által - áttevődött a közéletre. A második katalizátor az ellenzéki pártok által az aktuális Honvédelmi Miniszter külföldi útjain tapasztalt indokolatlan kiadások, és a vád miatt a "nemzetbiztonsági érdek" védelme okán titkolódzó minisztérium. A harmadik katalizátorként az egyik - eddig bennfentesnek és kormánypárt-közelinek számító - hírportál által megszellőztetett információ generálja a közvélemény tematizálását, amely szerint a drága közpénzből, évek óta képzett harci pilótáink sorra lépnek ki a Honvédség kötelékéből, mert jobb karriert remélnek a polgári légi közlekedés világában, de akár a fapados légitársaságok kötelékében is.

Tovább

Tortúra

2014. január 25. - Peszt Lajos

doni_hosok.pngEz a kép csak illusztráció.

Gondolom (Na jó, igazából csak remélem), hogy az idei (14.) Doni Hősök Emléktúrán megemlékeznek a II. MH Budapesttől a Donig tartó "dicsőséges" útján, a magyar katonák által parancsra és anélkül, de ok nélkül legyilkolt ártatlan emberekre és megerőszakolt nőkre, a letarolt településekre is! Remélem nem csak a kétes hőstettekre, hanem az elítélendő háborús bűntettek áldozataira is emlékeznek! Talán szólnak néhány szót a bűnösökről is, és nem csak azért menetelnek a hősökért, hogy elhallgassák ezen cselekedeteket, és csupán a magyarság számára kedvező, előnyös momentumokra koncentrálnak. Őszintén remélem, hogy a menettel a teljes valóságra is, a tényekre is és nem csak a történet egy apró szeletéről a szenvedésről emlékeznek meg. Ha jól értem a túra célját, akkor emléket állítanak a katonáink Dontól hazafelé vezető úton átélt szenvedésének, viszont nem emlékeznek meg az oda vezető úton az általuk okozott, és egyébként több millió embert érintő szenvedésnek.

Tovább