Amit, ahogy

PL-asztik


Tusványosi Kábítás

Hát ez a beszéd - vagy mi - még a vártnál is gyengébb lett!!!

2015. július 25. - Peszt Lajos

image_28.jpg

Ilyen - orbáni viszonylatban is - gyenge beszédet már régen mondott. Pardon, nem mondta, hanem felolvasta....minden második szó után lehajtott fejjel, elolvasta, majd állandóan bólogatva felmondta...mintha diszlexiában szenvedne! Ezt nem lehetett nem észrevenni. Még az sem árnyalta pozitívan a képet, hogy a karján lobogott egy - természetesen - narancsszínű regisztrációs karpánt! A csíkos, - a TV-ben halványpirosnak, így árpádsávosra hajazó, oroszosan körgalléros  ingének gallérja, önálló életre kelve,  rakoncátlankodva okozott kényelmetlenséget a viselőjének. Ugyanazt az inget viselte, mint tegnapelőtt amikor a kislányával fényképezték! Ennek a teljesen megfelelt a beszéde is! Látszott, hogy Orbán nyakának szokatlan ez a viselet....de lehet, hogy csak az ing volt már - az elmúlt napok izzadsága miatt - kissé kényelmetlen, ezért fészkelődött folyamatosan. Talán ez volt az egyetlen momentum, amit pozitívnak értékeltem a beszéd hallgatása közben, és ez volt a második, amit szintén nem lehetett nem észrevenni! A közönség tetszésnyilvánításából is hiányoltam a megszokott eufóriát, de ezt megindokoltam a kánikulával, ami a tapsgépre is hatással volt. A közönség a tűző napon, a fideszes potentátok az árnyékból, magasra - a közönség szemvonalánál magasabbra - állított pulpitusról, asztalnál ülve szórták a nagy nemzettudatot. Csak össze kellett hasonlítani az Orbán mellett ülők arckifejezését....a közönségével. 

Tovább

Infóbumeráng

bumerang.jpg

A FIDESZ észre sem vette, hogy valójában mit tett! Hirtelen - az egyre nyilvánvalóbbá váló korrupciós kapcsolatok, a maffia jellegű megnyilvánulások és nyomozati cselekmények miatt - sürgős lett nekik, hogy a közérdekű adatigényléseket fizetőssé tegyék, és ettől szinte felrobbant az ellenzéki média, de nagyon sok politikától mentes ellenvélemény is napvilágot látott. Némelyek a problémát okozó folyamatról, míg mások a problémáról vitatkozókkal állnak vitában. A mai napig olvasott információból és a divatosan lezser módon megfogalmazott kommentekből úgy látom, hogy a legtöbben nem látják a fától az erdőt! Persze nagy hiba fizetőssé tenni azt, aminek alapból ingyenesnek kell lennie, de mégsem ez - szerintem - a probléma gyökere, hanem csak a felszíne! Felszíni kezeléssel pedig nem lehet belső működési betegségeket gyógyítani... A valódi gyógyítás érdekében a felszín simogatása helyett sokkal mélyebbre kell hatolni a magyar demokrácia történetébe és testébe!

A hivatalokban (és minden állami szervezetnél) adat nem az igénylések miatt keletkezik, hanem a munka eredményeként. A közérdekű adat ebből az, ami a köz érdekét szolgálja, tehát a 'köz' minden tagjának hozzáférése van hozzá. Ergo: a közérdekű adat nyilvános, és bárki (állampolgár, média, civil szervezetek, egyházak stb) számára hozzáférhető. Nem igényléses úton, hanem automatikusan, alapból! Legalábbis így kellene, hogy legyen! Ugyanis ez volna a demokrácia egyik pillére... De Magyarországon nagyon sok minden másként van, mint ahogyan azt akárcsak a józan ész is elvárná!

Tovább

A FIDESZ politikája és ellenszere

Varga Áron írása a hvg.hu/vélemények rovatában.

image_22.jpg

"A Fidesz évek óta ugyanazt a formulát követi a politikában, ellenzéke pedig tehetetlen ellene. Ideje felismerni, miben áll a Fidesz politikájának népszerűsége, és kitalálni, mivel lehet felváltani az előítéletekre és gyűlöletre építő politikát. A válasz egyébként a következő: önálló témákkal, nem reagáló pártként, és mindenekelőtt nem lemondva arról, hogy az emberek gondolatai formálhatók a politika által.

Végy egy negatív kampányokban jártas külföldi tanácsadót, akinek semmiféle problémája nincs azzal, ha például házas meleg férfiként homofób kampányokat kell gyártani. Végy egy-két közvélemény-kutató céget, akik némi ellenszolgáltatásért cserébe bármely társadalmi csoporttal szembeni előítéletet szívesen megmérnek és kielemeznek, ha kell, havonta többször is. Végy néhány milliárdot közpénzből kormányzati kommunikációs kampányra, végül pedig néhány tucat politikust, akik hajlandók bármit és annak az ellenkezőjét is elmondani, élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel. Felejtsd el, hogy a politikusok dolga elméletben azoknak a választóknak a képviselete is lenne, akik történetesen nem szavaznak rájuk, és koncentrálj kizárólag a törzsbázis egyben tartására. Mindenki másnak árthatsz, súlyosan és sokszor. Így kezdődik a Finkelstein-recept, amit a Fidesz évek óta sikerrel követ, de ennél azért bonyolultabb formuláról van szó.

Tovább

Purgatórium

A Jobbik önpusztító kálváriája...

vona_orban.jpg

Tényleg felkapcsolták nála a villanyt! És még csak nem is hagyományos villanykörtét, hanem a modern LED-es közvilágításra hasonlítót! Amit az Orbán vejének cégei építenek országszerte....na jó mostantól már nem. Ez fontos. Fontos érteni, hogy Vona Gábor nem magától lett ilyen okos, hanem közvetlenül a FIDESZ, közvetetten pedig a baloldali pártok ügyetlenkedései segítették hozzá ehhez az eredményhez. A nagy-archoz, és az észhez is...no meg a növekvő számú szimpatizánsokhoz. Nem emberbaráti cselekedetből, hanem a FIDESZ oldaláról érdekből, a baloldal felől butaságból! Ma már minden a 2018-as választásokon való ismételt FIDESZ- győzelem céljából történik. A FIDESZ-többségű parlament olyan választási rendszert alkotott (a saját képére) amelyben szinte folyamatosan választási hadjárat van, és rajta kívül más párt győzelmi esélyei a nullához tendálnak. Bár van egy kicsi elméleti esélye annak, hogy önálló párt is legyőzhesse, de a kezében lévő törvénykezési képesség birtokában ezt nem fogja engedni!

Tovább

A Nagy Blöffkampány

"Orbán blöfföl: ezt mutatják a számok!" - nyest.hu

20150509_135020000_ios.jpg

Hetekkel ezelőtt írtam már (itt, itt, és itt) ugyanerről a témáról, amit ezen a címen a nyest.hu gyűjtött össze nagyon szépen, és különleges nézőpontból! A legtöbb hírközlő média is harsogta ezt napokon át! Szinte már mindenki tudja, - de sohasem árt megismételni, vagy új megvilágításba helyezni - hogy ezeket a nemzetpolitikának csúfolt, "védjük meg az embereket" témakör köré felépített kormányzati nyilatkozatsorozatokat csak a szimpátiadeficit, a népszerűségvesztés, és a gazdasági-politikai hatalomvesztéstől, a megszégyenüléstől való félelem motiválja, és nem a progresszió! Legfeljebb taktikai oka vannak. Minden olyan politikai szereplőt igyekszik megosztani, és a lényegtől elterelni, aki (vagy amely) hatékonyan beleszólhatna a Magyarországi történésekbe, gátolhatná hatalomgyakorlásban, illetve rámutathatna populista, köpönyegforgató módszereire.

Tovább

Tájékozódási zavar

Mindenki eltévedt... Újratervezés!

navigation-272178_1280.jpg

Érdekes, és jó írás jelent meg a Kettős Mérce Blogon az elmúlt 25 év ideológia-politika alkalmazástanáról. Szinte minden szava igaz. Az eltévedt politikai elit 25 éves ámokfutás-váltója és a demokrácia morális válsága összefüggenek. Parlamentben elfoglalt székek helyétől függetlenül... A hétköznapok apró realista hibái visszahatnak idővel az évtizedeken átívelő morális egészre! Ugye kezdetben minden politikai erőnek voltak hatalmas politikai-etikai elvei...aztán  a napi szimpátia-számokért feláldozták ezeket, mert mindegyiknek gyakorlatiasabbnak tűnt a negatív politikai kampány, amiből aztán azt lett, hogy ezen a göröngyös úton, a fundamentumtól minden politikai erő eltért! Miközben egymással és egymásra dobálták a sarat, elfelejtették az alapokat! És észre sem vették!

Tovább

Bűnbocsánat

image_2.jpg 

Milyen lehet a trafikos lelke? Aki verseny nélküli pályáztatással, tapasztalatok és képzettség nélkül jutott - néha - több trafikhoz is. Köszönhetően a FIDESZ-KDNP keresztény konzervatív és unortodox gazdaság-átszervező, egoista súlypont áthelyező, és maffiaszerű hatalomváltó politikájának, aminek egyik nagyon is jellemző megnyilvánulása a Trafik Törvény. A törvény, ami ezt az őrületet hozta...Milyen embercsoportot és milyen mentalitást takarhat az a körülmény, hogy jobbára csak a szimpatizánsok, a családi barátok, a vazallusok, és az ismerősök nyerhettek a trafikpályázatokon? Bár voltak kivételek, de szinte csak azok kaphatták meg a lehetőséget, akik valamilyen formában a pályázat kiírása előtt már bizonyították hűségüket a demagóg nemzeti együttműködésnek csúfolt rablógazdaság maffiacsoportjához. Milyen lehet annak az embernek a pályázata, az üzleti terve, az üzletvezetési stílusa, aki a puszta hűbérjogon alapulva lép be a trafikos dohánykereskedelem világába? Milyen erkölcsei, milyen lelkiismerete lehet az ilyen honpolgárnak?

Tovább

Álca-bábok

Ki mozgatja a madzagokat odafent?!

babjatekosok.jpgVona Gábornál valaki felkapcsolta a villanyt! Vagy megtalálta Gandalf sétapálcáját... Megvilágosodott. És még a környezetére is sugározza ezt a vakító géniuszi fényt... Nyilatkozott végre egy neves külföldi lapnak! De talán közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy végre eléggé szalonképessé vált egy ilyen fontos nyilatkozatra! Megdolgozott érte. Az a sok cuki fénykép a magyar vizslákkal és a színes ruhás családokkal, a zászlóégetők, és szabadszállási náci-egyenruhás felvonuló roma-verők, a betiltott gárdisták háttérbe szorítása, elcsendesítése a Szerb határon a menekültekért való aggódás megtette a hatását. Valaki a Reutersnél úgy döntött, hogy kellene már egy erősen jobboldali pártvezéri nyilatkozat, és valami ismeretlen varázsló közbenjárására elfelejtették a Jobbik múltbéli radikalizmusát, és a sok európai szélsőjobboldali árja-vezér közül éppen Vona Gáborra esett a választás! Tulajdonképpen az a lényeg, hogy a Jobbik közelmúltbéli fokozatos és rejtett középre csúszása miatt válhatott szalonképessé a mi Vona Gáborunk...Végül is neki is alapvető joga van hozzá, abban az EU-ban, ahonnan ő (két héttel ezelőtt még) kivezette volna Magyarországot...de már másként látja, tehát szólaljon meg! 

Tovább

Állj! Ne tovább!

stop-355298_1280.jpg 

Megint a Kiss Szilárd...Magyarország (egészen a közelmúltig) volt Moszkvai Agrárattaséjának - aki nem mellékesen köztörvényes bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával előzetes letartóztatásban van - kormányzathoz való kötődése új szerepkörrel bővült. Abba a gyanúba keveredett, hogy a (becsődölt és 160 milliárd forintnyi hiányt okozó) Quaestor és egyik leányvállalata felügyeleti bizottságának tagja volt. Az egyik megbízatása 8, a másik csak 5 évig tartott, és mindkettő megszűnt 2011-ben. Mindezt a kormányzó párt megszólaló potentátjainak makacsul ismételgetett "évtizedeken átívelő szocialista brókerbotrány" teóriájának mantraként való ismételgetése közben... Kiss Szilárddal a saját farkába harapott a róka.

Tovább

Össznépi kábulat...

...nézünk mint a cirkuszban.

parlament.jpg 

Valakinek végre már az élére kellene állnia a kivizsgálásnak! Micsoda pancser, sunnyogó parlament ez, hogy nem tesznek semmit sem a keményen dolgozók pénzéért!? Álljon már végre a sarkára valaki! Álljon már ki végre valaki a férfiak közül és bátorítsa a többieket is a kiállásra...no meg a kivizsgálásra!

Látjuk, hogy a FIDESZ-KDNP csak impotensen maszatol, az MSZP túl óvatos, a Jobbik túl szélsőséges, a ...többi meg súlytalan. De az LMP vett egy nagy levegőt, és a férfiasan kiállt a vizsgáló bizottságért. Hőstett, de csak holnapig! Ugyanis mihelyt a konkrétumokról lenne szó, addigra majd elfogy a lendület, mert a FIDESZ-es képviselőrobotok majd ellenzik és lenyomják, mint a bélyeget! A nem kormánypártok együttes felsorakozása ellenére! Mert nekik ilyen a természetük. Annyira védik a kisembereket, meg a rezsicsökkentésüket, hogy közben elfelejtik a lényeget...

Tovább