Amit, ahogy

PL-asztik

Purgatórium

A Jobbik önpusztító kálváriája...

2015. május 31. - Peszt Lajos

vona_orban.jpg

Tényleg felkapcsolták nála a villanyt! És még csak nem is hagyományos villanykörtét, hanem a modern LED-es közvilágításra hasonlítót! Amit az Orbán vejének cégei építenek országszerte....na jó mostantól már nem. Ez fontos. Fontos érteni, hogy Vona Gábor nem magától lett ilyen okos, hanem közvetlenül a FIDESZ, közvetetten pedig a baloldali pártok ügyetlenkedései segítették hozzá ehhez az eredményhez. A nagy-archoz, és az észhez is...no meg a növekvő számú szimpatizánsokhoz. Nem emberbaráti cselekedetből, hanem a FIDESZ oldaláról érdekből, a baloldal felől butaságból! Ma már minden a 2018-as választásokon való ismételt FIDESZ- győzelem céljából történik. A FIDESZ-többségű parlament olyan választási rendszert alkotott (a saját képére) amelyben szinte folyamatosan választási hadjárat van, és rajta kívül más párt győzelmi esélyei a nullához tendálnak. Bár van egy kicsi elméleti esélye annak, hogy önálló párt is legyőzhesse, de a kezében lévő törvénykezési képesség birtokában ezt nem fogja engedni!

Tovább

Megyünk. Előre?

Nemzeti konzultáció a kaposvári lokálpatriótáknak is... Így döntötök ti!

image_16.jpgKaposváron is konzultálunk. Mégpedig egy olyan kérdésről, amely évtizedekre benne marad az emlékeinkben! Erre mérget merek venni... Hatalmas szükségét látta Szita Károly és az önkormányzat, hogy egy - a jövő folyását erősen befolyásoló kérdésben - kikérje a lakosság véleményét! Mint a Kormány...legalább legalább annyira, vagy még sokkal inkább fontos a kérdés, mint a halálbüntetés visszaállítása, vagy a menekültek hazatoloncolásának, vagy börtönbe zárásának eldöntése! Csak ez, az előbbinek egy vidéki fideszes város értelmi és érzelmi szintjén való transzformálódása! Persze ez csak irónia...annak is, a tehetetlenség érzése által motivált rosszabb változata. Ugyanis blöff az egész! Látszik, hogy az Artúr Finkelstein (negatív kampányok amerikai guruja...a magyar kormányfő titkos tanácsadója) által Orbánnak tanítottak folyománya ez az egész pancserség. Viszont ennek van némi előélete is, és - laikus szemmel - néhány pontosan nem ismert, de sokat sejtető következménye is! Jobban ki van találva, mint a FIDESZ-KDNP kormány kommunikációs kampánya! Olyan jól, ahogy mi élünk itt Kaposváron...

Tovább

Pünkösdi Héja-nász

Ez a bolygó nem a tulajdonunk, csak kölcsönbe kaptuk az unokáinktól!

vulture-623449_1280.jpg

Ennek szellemében kellene tenni mindent! A hangsúly a "mindent" szón van... Hát nem érdekes és abszurd, hogy pont ez a hatalom, ez a koalíció kezdi el elnöki szinten propagálni a természetvédelmet! Ezek, akik megszüntették a felelős szakminisztériumot, és az állami költségvetésből szinte teljesen eltüntették a vonatkozó költségeket. Ezek, akik pontosan annak a szakminisztériumnak léptek a nyakára, amelynek feladata volt a vízkészletekről való gondoskodás, amelynek most éppen Áder János áll az élére!? Ezek, akik újabb atomerőműveket akarnak építtetni, és egyáltalán nem támogatják a megújuló energiaforrások elterjedését Magyarországon. Éppen ezek, akik az Illatos úti szennygyárat nem vették észre, miközben gyártották a haveroknak a törvényeket teljes gázzal, miközben a természetvédelem szempontjából kockázatos ügyeket évtizedekre titkosították, vagy legalább nemzetbiztonságilag kiemelt fontosságúvá minősítették, csak azért, hogy senki se szólhasson bele a hibáikba! Pont ezek akarnak most páváskodni e nemes ügy felett?! Nem érzik egy kicsit se szánalmasnak magukat?!

Tovább

Rúdtánc tangában

Milyen magasságokba juttathatnak bennünket a ripacsok?

image_15.jpg

Nehéz megfogalmazni, hogy mit is gondol az ember az ilyen történések láttán, amikor a Miniszterelnökünk ismét egy kellemetlen, sőt vállalhatatlan szituációba sodorja magát (és persze az országot) az Európai Parlamentben! Vajon milyen okból történik meg ugyanaz - vagy a hasonló - újra, meg újra velünk?! Miért mi magyarok vagyunk a rebellisek mindig?! Vajon tényleg csak a  genetikai programunknak engedelmeskedünk már hosszú évszázadok óta?! Egyszerűen nem látom a valódi és ésszerű indokait annak, hogy a halálbüntetésről, meg a menekült - vagy akár a bevándorló - kérdésről miért kellene vitát generálnunk az Unióban. Nem a Magyarországi érdekeit várom, hanem az uniós érdekeket! Nem az Orbán Viktor érdekeit, hanem a közösség számára előnyt, megoldást jelentő indokokat. az EU-s polgár azt gondolhatja, hogy ezért csatlakozik egy ország, mert annak a közösségnek a érdekeit akarja javítani, és a jobb körülményeket kihasználni a maga számára...De úgy tűnhet, mintha az általa vezetett Magyarországnak más volna célja az EU-val! Csak közönségnek kell, hogy az egyre sűrűbbé váló nemzeti performanszok minél nagyobbat durranjanak! Lehetőleg ott, ahova a "művész" szeretne felnőni...és még az erre fogékony közönséget is szeretné magával csábítani az utca túloldalán található konkurens revübárba...

Tovább

Az Aquapónia Professzora

Egy lehetőség amit az utolsó generáció tehet.

image_6.jpg

Tegye fel a kezét, akinek nem ismeretlen ez a szó: akvapónia - vagy angolosan aquapónia, angolul aquaponics! Tegye fel mindkettőt, aki tudja is, hogy mit jelent! Integessen mindkét felemelt kezével, akinek ismerős a Murray Hallam neve! Látom (lelki szemeimmel) hogy nem túl sokan mocorognak a képernyő túloldalán...és egyben bocsánatot is kérek azoktól, akik most mindkettő kezükkel integetnek! Remélem, hogy ők vannak többen! Bevallom férfiasan, hogy nekem is csak egy-két hónappal ezelőtt váltak ismertté ezek a szavak (és a név is) de azóta napi rendszerességgel - ami a teljes igazságot illeti szinte minden órában - hallok felőlük! Éppen e fenti képen is olvasható esemény kapcsán került az ügy a látóterembe. Jelen pillanatban még keveset tudok róla, de már ebből a kevésből is állíthatom, hogy szenzációs! Őstermelőknek, hobbikertészeknek, zöldségtermesztő családi vállalkozásoknak, kisnövénytermesztőknek - csekély befektetés mellett - nagyon sokat hozhat az alábbi információ!

Tovább

Billog

A fair play az értéked igazi mértéke!

image_5.jpg

Csak egyetlen dologban lehet egyetérteni Borkai Zsoltnak a Kossuth Rádióban adott nyilatkozatában: hogy "hideg fejjel kell  dönteni" a drogteszten megbukott kajakosok ügyében! Amit a megbélyegzésről mondott, arról már mást gondolok. Mégpedig azt, hogy nem mi tettük rájuk a billogot, hanem ők maguk vették azt magukra. Akkor, amikor visszaéltek a bizalommal és betéptek! Kokaint fogyasztottak pedig nagyon is jól tudták, hogy nulla a tolerancia, és hogy éppen olimpiai felkészülésre igyekszik őket a szövetség kiválogatni, majd felkészíteni! Tehát Zsolt ne mutogasson a közvéleményre, hanem arra koncentráljon amiről beszél: döntsön a szövetség hideg, tiszta fejjel. Ne az alapján, hogy ők ismert - és sikeres - sportolói az egyik legsikeresebb magyar sportágnak, hanem azért, mert az ország törvényei szerint a kábítószer fogyasztása mindenkinek tilos! Mert ez a törvény, és az alól senki, megismételem senki sem kaphat felmentést!

Tovább

A Nagy Blöffkampány

"Orbán blöfföl: ezt mutatják a számok!" - nyest.hu

20150509_135020000_ios.jpg

Hetekkel ezelőtt írtam már (itt, itt, és itt) ugyanerről a témáról, amit ezen a címen a nyest.hu gyűjtött össze nagyon szépen, és különleges nézőpontból! A legtöbb hírközlő média is harsogta ezt napokon át! Szinte már mindenki tudja, - de sohasem árt megismételni, vagy új megvilágításba helyezni - hogy ezeket a nemzetpolitikának csúfolt, "védjük meg az embereket" témakör köré felépített kormányzati nyilatkozatsorozatokat csak a szimpátiadeficit, a népszerűségvesztés, és a gazdasági-politikai hatalomvesztéstől, a megszégyenüléstől való félelem motiválja, és nem a progresszió! Legfeljebb taktikai oka vannak. Minden olyan politikai szereplőt igyekszik megosztani, és a lényegtől elterelni, aki (vagy amely) hatékonyan beleszólhatna a Magyarországi történésekbe, gátolhatná hatalomgyakorlásban, illetve rámutathatna populista, köpönyegforgató módszereire.

Tovább

Szavazz a hóhérra!

Szeretnél hóhér lenni?

lead_588.jpg

A halálbüntetés visszaállítása nem csak arról szól, hogy legyen-e ilyen büntetési tétel a joggyakorlatban! Nem csak egy adminisztrációs kérdés. Nem csak arról szól, hogy a kivégzéstől való félelem eltántorít-e bárkit is a gyilkolástól, hanem morális kérdés! Sőt, szerintem csak morális kérdés! Népszavazással, vagy parlamenti szavazással meghozandó döntéssel csak az első lépést tudjuk le. Az azt követő bevezetési folyamatban egy sor olyan döntéseket is meg kell hoznia valakiknek, amelyekről nem szokták a nyilvánosságot megkérdezni, de a kulturált, modern és környezettudatos életet élő embereknek aki meggondolja döntéseinek következményeit tudniuk kell róluk - különösen azoknak, akik most támogatják a halálbüntetés visszaállítását! Aztán amikor már be van vezetve, akkor nap, mint nap a média hírfolyamban lesznek megtalálhatóak a kivégzések... És akkor rá kell ébredni hogy az a majdani állapot következménye a döntésünknek. Viszont az utánunk következő generációknak kell együtt élni vele! Egyértelmű! Csak eddig ezt mintha senki sem gondolta még végig, hanem valamilyen érzelmi indíttatásból rezignáltan nyilatkozik...butaságot. 

Tovább

Tájékozódási zavar

Mindenki eltévedt... Újratervezés!

navigation-272178_1280.jpg

Érdekes, és jó írás jelent meg a Kettős Mérce Blogon az elmúlt 25 év ideológia-politika alkalmazástanáról. Szinte minden szava igaz. Az eltévedt politikai elit 25 éves ámokfutás-váltója és a demokrácia morális válsága összefüggenek. Parlamentben elfoglalt székek helyétől függetlenül... A hétköznapok apró realista hibái visszahatnak idővel az évtizedeken átívelő morális egészre! Ugye kezdetben minden politikai erőnek voltak hatalmas politikai-etikai elvei...aztán  a napi szimpátia-számokért feláldozták ezeket, mert mindegyiknek gyakorlatiasabbnak tűnt a negatív politikai kampány, amiből aztán azt lett, hogy ezen a göröngyös úton, a fundamentumtól minden politikai erő eltért! Miközben egymással és egymásra dobálták a sarat, elfelejtették az alapokat! És észre sem vették!

Tovább

A Halálbüntetésről

Állítsák vissza, de ne én legyek a hóhér!

prison-407714_1280.jpg

Nem akartam a halálbüntetés visszaállításáról írni! Nem akartam felvenni ezt a középkori, és középszerű kesztyűt. Nem akartam, és még mindig nem akarok a részese lenni ennek a méltánytalan és felesleges vitának! Annál is inkább, mert néhány nappal a az aljas ösztönöket felébresztő eset után maga a Miniszterelnök jelentette be az EP Elnökének, hogy Magyarország nem akarja a vonatkozó európai érteket megváltoztatni és nem törekszik a magyar törvények ilyen irányú megváltoztatására! Ha nem, akkor minek a vita? Mi célt szolgál? 

Tovább