Amit, ahogy

PL-asztik

Megyünk. Előre?

Nemzeti konzultáció a kaposvári lokálpatriótáknak is... Így döntötök ti!

2015. május 26. - Peszt Lajos

image_16.jpgKaposváron is konzultálunk. Mégpedig egy olyan kérdésről, amely évtizedekre benne marad az emlékeinkben! Erre mérget merek venni... Hatalmas szükségét látta Szita Károly és az önkormányzat, hogy egy - a jövő folyását erősen befolyásoló kérdésben - kikérje a lakosság véleményét! Mint a Kormány...legalább legalább annyira, vagy még sokkal inkább fontos a kérdés, mint a halálbüntetés visszaállítása, vagy a menekültek hazatoloncolásának, vagy börtönbe zárásának eldöntése! Csak ez, az előbbinek egy vidéki fideszes város értelmi és érzelmi szintjén való transzformálódása! Persze ez csak irónia...annak is, a tehetetlenség érzése által motivált rosszabb változata. Ugyanis blöff az egész! Látszik, hogy az Artúr Finkelstein (negatív kampányok amerikai guruja...a magyar kormányfő titkos tanácsadója) által Orbánnak tanítottak folyománya ez az egész pancserség. Viszont ennek van némi előélete is, és - laikus szemmel - néhány pontosan nem ismert, de sokat sejtető következménye is! Jobban ki van találva, mint a FIDESZ-KDNP kormány kommunikációs kampánya! Olyan jól, ahogy mi élünk itt Kaposváron...

Ma (2015-05-26-án) dél körül, a kaputelefonon bebocsájtást kér egy ismeretlen férfi a lépcsőházba, aki "a zönkormányzattú hozott szórólapot és valami levelet mindenkinek". Beengedtem, bár nem én vagyok a társasház házmestere, de valamilyen ismeretlen okból minden látogató abban a hitben él, hogy az egyes szám alatt lakók a házmesterek...voltak ebből vicces esetek is, de most nem ez a lényeg. A lelkiismeretem nem hagyott nyugodni, ezért lementem és megnéztem, hogy mit is csinál ez az ismeretlen! Megint tanultam valamit. Analfabétákkal kell kihordatni a szórólapokat, és név-cím nélkül a leveleket! Egyik-másik postaládára ráragasztotta a tulajdonos, hogy "Nem kérek szórólapot", vagy "Kérem, hogy ne tegyen szórólapot a postaládába!" feliratot, de az ismeretlen ezekre ügyet sem vetett. Amikor erre felhívtam a figyelmét, akkor az volt a válasza, hogy: "Dehá' ez a zönkormányzattú gyütt!" Nem magyaráztam el neki a különbséget, de valamit összezavarhattam, mert néhány ládából kimaradt a szórólap....(az enyémből is :-)) Az, amelyen a Polgármester - az évi rendes város-bejáráshoz hasonlóan, meghatározott városi helyszínekre - konzultációra, beszélgetésre hív mindenkit. Ezek szerint engem (és a családomat) nem. Megértettem.

Elég sokáig tartott a megfelelő levelet a megfelelő postaládába kikézbesíteni, de ennek nem a személy képességei voltak az oka... Az önkormányzat név, és cím nélkül küldi ki a szórólapjait, viszont a válaszleveleken már kéri tőlem a ugyanezek megadására! Tehát bárki visszaküldhet akárhány darabot a szavazólapból...akárkinek a nevében is! (ugye ismerős?!) Nem is értem, hogy miért kézbesítik ki azokat a szavazólapokat...teljesen felesleges! Szóval nem bíbelődtek sokat a küldemények személyesítésével, hanem kiadták a parancsot: "Minden magyar postaládába legyen egy teljes csomag ezekből a papírokból! Értve vagyok?" Szóval nem a név, vagy a cím okozta a gondot a munkásnak, hanem a válaszleveleken található kódok! Na ennek okát viszont ő nem magyarázta el nekem...nem kérdeztem rá a részletekre, de mostanra már megbántam.

kaposvar_dont_0_1090x1500.jpg

Megtudtam, hogy előre megyünk, és hogy megérdemeljük az új buszokat. Ez megnyugtató, de olvassuk el a levelet! A lényeget aláhúztam. A régi buszok 16 évesek, de a 4-5 évvel ezelőtt vásárolt vadonatúj NABI buszokról (kép lent) nincs információ... Most újra négy milliárd forintot költött a város buszokra, de sem erről a döntésről, sem a buszok színéről elrendelt szavazás szükségességéről sem kérdeztek meg senkit sem! Kaposvár "lecseréli valamennyi buszát" úgy, hogy nem kérdeznek meg róla, viszont most legyek büszke magamra és polgármesteremre, mert megengedi nekem, hogy eldöntsem az új (és takarékos) buszok színét! Nem tudom, hogy honnan veszi azt az információt, hogy ilyen szerteágazó és a közösség jövőjét befolyásoló kiemelten fontos döntést a két diplomámmal képes vagyok meghozni!!!? De félre a viccet, mert ez a helyzet egyáltalán nem humoros, hanem véresen komoly! A NABI-val még csak néhány buszra volt szerződés, ha volt egyáltalán...a NABI buszok ezalatt a néhány év alatt viszont eltűntek az utakról...csak az azoknál régebbiek maradtak...de most a teljes buszpark le lesz cserélve!

Hogy őszinte legyek, tényleg büszke vagyok arra, hogy környezetkímélők, csendesek és olcsó üzemeltetésűek lesznek a kaposvári buszok! Ez valódi fejlődés! De arra is büszke vagyok, hogy az EU és az állam (de főleg az EU) támogatja a fejlődésben a városomat. Számomra ez a tény van annyira fontos, hogy erről - az összes busz cseréjéről - szívesebben szavaztam volna, mint a járgányok színéről...de akkor még nem volt annyira szüksége a polgármesternek a véleményemre, mint most! Ironikus nem?

Most viszont van egy hetem a nehéz döntés meghozatalára és a szavazólap visszaküldésére...kell is ennyi idő egy ilyen fontos kérdésre, ugye?

A Szavazólap:

kaposvar_dont_6.jpg

A szavazólap - válaszborítékra hajazó -  hátsó oldala így néz ki - következő kép - tehát a szavazás egyáltalán nem titkos, sőt ha kitöltöm, akkor teljesen nyilvános! Rajta az ismeretlen rendeltetésű kóddal... Kaptam is belőle kettő darabot! Hogy miért pontosan kettőt, az is a köd homályába vész... Ugyanis öten vagyunk. Ha tényleg fontos volna a véleményünk, akkor legalább személyenként egyet-egyet illett volna kapni. Most azt is döntsem el, hogy a családból ki szavazhat, és ki nem!? Hát ezért lesz ez az ügy véresen komoly! Arról már nem is beszélve, hogy a környezetkímélő buszok ordítanak a bármilyen árnyalatú zöld szín után, de ennek nyilvánvaló voltától most tekintsünk is el! Ugyanis a bordó halottaskocsikra senki sem vágyik, de a "nárcisz sárga" vs Narancs (fidesz-) sárga szinonima megkerülhetetlen, és politikai üzenet félre nem érthető!  No nem fogunk a döntésen a családdal összeveszni, de azért a polgármester komolyságát, rólunk kaposváriakról alkotott véleményét tükrözi ez a tény, hogy csak némelyek szavazhatnak, azok is csak a leglényegtelenebb kérdésben! És még nincs vége a döbbenetsorozatnak!

kaposvar_dont_7-1.jpg

Aztán a Polgármester levelében feltűnt egy weboldal címe is...persze hibásan írva, (pancserség!) mert úgy nem töltötte be a böngésző! Le kellett törölni az ö-ről a két pontot, csak akkor tudtam megnyitni az oldalt...

Aztán meglepetés követett meglepetést! A levélben írt www.kaposvardont.hu oldalról átirányított a rendszer a dont.kaposvarmost.hu oldalra, mivel az előbbi címen weboldal nincs! Az felhasználási feltételek alatti adatkezelésben pedig ez van írva: "Az adatok kezelője a www.kaposvardont.hu weboldal (továbbiakban weboldal) üzemeltetője, a Zselici Forrás Kft. (Székhelye: 7400 Kaposvár, Teleki utca 11. 1. em. 3.; Cégjegyzékszám: 14-09-307441)" Róla pedig azt kell tudni, hogy a városi önkormányzat szócsöve, és a kaposvármost.hu doménnek, vagy hírportálnak, mint szellemi tulajdonnak a tulajdonosa. Feltételezem, hogy a dont.kaposvarmost.hu-nak is.... Legkevésbé sem lehet azt állítani, hogy egyenes volna a kommunikáció, de ez kimaradt a levélből! Biztosan nem találták az informálásunkat annyira fontosnak...

Az alábbi képernyőképet már az utóbbi weboldalról másoltam ide...Figyelni kell, hogy meddig is tart a szavazás!

kaposvar_dont_1.jpg

(forrás: dont.kaposvarmost.hu)

Aztán, a buszos döntés alatti "Tovább"-ra kattintottam...itt a szövegre kell koncentrálni, és minden betűt illik megérteni! Különösen "Az oldal használatához..." kezdetű sort!

kaposvar_dont_3.jpg

(forrás: dont.kaposvarmost.hu)

A második szövegsort nem is értettem kristálytisztán...! (Ehhez a szakmai nyelvvel bővített, felsőfokú English és az anyanyelvi szintű Magyar nyelvismeret már kevés...!) De miért csak a Facebook és Google+ oldalakkal való regisztrációra érvényesek a felhasználás feltételei? Ez később fontos lesz. Aztán azt sem értem kristálytisztán, hogy miért kell a Facebook, vagy a Google+ profilom ahhoz, hogy a kaposvári buszok színéről szavazhassak!? Attól most politikusi vénánkat bizonyítandó, tekintsünk el, hogy az emailcímből és a passzvördből hogyan derül ki, hogy Kaposvári lakos vagyok-e, vagy ha ez nem releváns, akkor valóban bárki regisztrálhat (pl: Debrecenből, vagy akár Londonból is) és szavazhat kaposvári buszok színére? Csak a m@rhák teszik ezt meg, hogy úgy - FB és G+ profillal - regisztrálnak...meg azok, akik "Bíznak egymásban!"

Aztán megnéztem a "Projektek"-et is...

kaposvar_dont_8.jpg

(forrás: dont.kaposvarmost.hu)

A szavazólapon nincs lehetőség fehér színű buszra szavazni...itt viszont egy fehér buszt látunk...és tudatják velünk birkákkal, hogy 25+15=40 (!!!) járművet már meg is rendeltek! Igazán kíváncsi volnék, hogy milyen színnel?! Ugyanis, ha ezt tudnám, akkor könnyebben kiválaszthatnám ugyanazt a színt, amit a Polgármester Úr is választott a megrendelésen...No persze az is érdekelne, hogy akkor most mire való EZ a szavazás?! És persze, ha már eddig elolvastam ezt a bullshit-et, akkor már ennek a kommunikációs blöffnek a közpénzben mért költségei is érdekelnének...! Mennyit ért meg neki (Szita) felhasználni ehhez a felesleges szavazáshoz a közpénzből?!

Megint őszinte leszek. Tényleg büszke vagyok arra a tényre, hogy Kaposváron egy helyi cég által előállított biogázzal működtetjük majd a buszainkat! Ez tényleg világszám. De a többi pancser részlet elhalványítja ezt a glóriaszerű dicsőséget, nem?

Azután megnéztem a "felhasználás feltételei"-t is! Lehet, hogy én már túl erősen kételkedem a hivatalosnak látszó ügyekben, de itt is találtam néhány figyelemre méltó részletet! Ezen viszont már nem lepődtem meg...csak  - a teljesség igénye nélkül - néhány jellemző részletet szemezgettem belőle ide:

"Az adatok kezelője a www.kaposvardont.hu weboldal (továbbiakban weboldal) üzemeltetője, a Zselici Forrás Kft. (Székhelye: 7400 Kaposvár, Teleki utca 11. 1. em. 3.; Cégjegyzékszám: 14-09-307441)."

Lehet, hogy csak nekem tűnik fel, és talán csak én vagyok paranoiás, de - aki eddig végigcsinálja amit itt leírtam, az igazolhatja, hogy - ebben a helyzetben nem a szövegben található oldalon vagyunk éppen, (ugyanis onnan át lettünk irányítva) hanem a dont.kaposvarmost.hu-n! Kicsi, alig észrevehető, de mégis lényeges eltérés! Legalábbis nekem az.

"Adatkezelés során csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. Az adatkezelés csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig történhet."

Miért van szükség erre a mondatra, ha csak email-címet és jelszót beállítva regisztrálok!? Ekkor, nem adok meg egyetlen személyes adatot sem. Viszont abban az esetben, ha valamelyik profilomat használva (és azzal összekötve ezt a profilt) regisztrálok, akkor sokkal több személyes információhoz jut hozzá az adatkezelő, mint ami a cél eléréséhez szükséges! Lehet, hogy megint csak felesleges szőrözésnek tűnik, de nekem nem az. Nagyon is komoly átverést sejtek...

"A személyes adatok – törvényi előírás hiányában – kizárólag az érintett hozzájárulása esetén kezelhetőek. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek."

Hát ennek a bekezdésének a megértéséhez nyelvészek közreműködésére van szükség! Lelki szemeim előtt látom, hogy az egyszerű kaposvári polgár megáll egy pillanatra és eltűnődik, vajon mit is akarnak ezzel mondani, ...aztán egyszerűen továbblép a regisztrációra és elfelejti az egészet! Szerintem viszont - az általam pirossal és aláhúzással - kiemelt szövegrészeket meg kellene magyarázni! Magyarázat hiányában aggályosnak látom a szövegrészlet mögötti szándékot...de én paranoiás vagyok! Legalábbis virtuálisan!

"Különleges adatot nem lehet gépi úton feldolgozni a faji eredetre, a politikai véleményre, a vallásos vagy más meggyőződésre, valamint az egészségre, a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat, kivéve, ha a hazai jog megfelelő biztosítékokat nyújt. Ez vonatkozik a büntető ítéletekkel kapcsolatos személyes adatokra is."

Tessék mondani, milyen különleges adatot adok meg az emailcímemmel és a jelszómmal? Semmilyent. És a Facebook, vagy Google+ profilommal?! Ugye ez utóbbiak használatával, már megosztok az - előbbiek szerint nem kellően azonosított - adatkezelővel valódi különleges adatot is, amiből a fenti tiltás ellenére is hozzájutnak - de legalábbis következtethetnek rá - a különleges adataimhoz, amit egyébként gépi úton nem is lehetnek feldolgozni! De arra vonatkozó utalást nem találtam, hogy az adatkezelő milyen módon (kézi, vagy gépi) adatkezelést tervez...

"A honlap használatához megadott adatok kezelése a felhasználó önkéntes hozzájárulásával, a jelen tájékoztatás ismeretében történik."

Hát persze. A fentiek értelmében az "önkéntes"-en itt "tudatlanul"-t, a "jelen tájékoztatás"-on pedig "hiányos tájékoztatáson alapuló félrevezetés"-t kellene érteni!

"Az üzemeltető kezelésébe adott személyes adatok kezelésének célja a honlap szolgáltatásainak igénybevételét szolgálja, valamint a szolgáltatás biztosítása érdekében a szolgáltató és a felhasználó közötti kommunikációt biztosítja. Ezen adatok összesített, statisztikai célú felhasználására kerül sor."

Ez a honlap egyáltalán nem szolgáltat semmit sem, hanem tőlem várja a szavazatomat! Legalábbis eredetileg erre lettem felszólítva. Nincs egyetlen szó sem a honlap által adott állítólagos szolgáltatásokról! Persze, hogy nincs,..mert nem szolgáltat. Legalábbis mindaddig, amíg meg nem kapja az ahhoz szükséges adatokat. Ugyanis a címem és adataim birtokában mát szolgáltathat...de azt, hogy mit, arról nem esik szó... pedig kellene! Ez volna az első szolgáltatás. Hogy korrekt módon tájékoztasson. Előre, és ne utólag!

"Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig. A Zselici Forrás Kft. csak olyan terjedelemben kéri a személyes adatok megadását, amely a fenti célok miatt szükséges."

Ezek szerint, a jövő héten törölnek mindent. Ugyanis addig tart a szavazás. De - normális esetben - a regisztráció még nem szavazás! Nem mentem végig a weblap regisztrációs és szavazási lépésein, de azt feltételezem, hogy - mint más weboldalakon - csak a regisztráció után kell megadni személyes adatokat  - a FB és G+ profillal különleges adatokat is - és csak azután jön majd a szavazás! A szavazáshoz szükséges adatokat kellene a jövő héten törölni, amikor már nincs rájuk szükség, de a profiladatok mindaddig kezelhetőek, amíg nem kéri a delikvens a profil törlését....és ugye most értelemszerűen nem erről van szó... Az én megítélésem szerint a profil regisztrálása teljesen felesleges a szavazáshoz!

Mivel bárki, bármilyen adatokkal regisztrálhat és szavazhat, azt tudom csak feltételezni, hogy ennek a weboldal-kampánynak, ami a valódi szavazással párhuzamosan zajlik, csak olvasók gyűjtése a célja. A KaposvárMost hírportál számára. És ekkor még nem is feltételeztem semmi sandaságot! A sütik (cookies) működéséről se szóltam, pedig két-három évvel ezelőtt országos politikai botrányt okozott egy ellenzéki (baloldali demokratikus) párt weboldalán feltalált sütihasználat!

Tisztelt Polgármester Úr!

Kérem nézze el nekem, hogy hivatalosan nem válaszolok erre a nemhivatalos felhívására (sem), mert szerintem az egész cirkusz teljesen felesleges, "nagy hűhó, semmiért" és kár volt akár csak egyetlen forintot is erre költeni! Semmi másra nem volt alkalmas, mint a nyilvánosság számára bizonyítani annak látszatát, hogy Kaposváron a polgároknak ráhatásuk van a városi fontos döntések kimenetelére! Miközben közük nincs hozzá. Ha udvariatlan akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy halovány-lila gőzük nincs arról, ami a városban történik az Ön vezetésével! De nem vagyok az...bár minden okom megvolna rá...

Ezzel a pancser módon kivitelezett és hazug kommunikációval pedig - szerintem - nem előre, hanem egyenesen hátrafelé haladunk a demokrácia útvesztőjében, miközben árgus szemekkel előre igyekszünk nézni...és konzekvenciaként csak idő kérdése, a seggre esés!

Tisztelettel...

 

NABI busz...a közlekedési vállalat weboldalán található galériában.

kaposvar_dont_2.jpg

(forrás: ktrt.hu)

Az említett 16 éves kaposvári buszok egyike. Nem látszik 10-nek sem!

kaposvar_dont_9.jpg

(forrás: index.hu)